Lojalitást és szolidaritást kértek

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Több százan gyűltek össze a csíkszeredai Szabadság téren vasárnap délután, hogy a forradalom hőseire emlékezzenek. A rendezvényen ugyanakkor tízpontos petíciót olvastak fel a kormányhoz címezve, amelyben a székelyföldi és az erdélyi magyarok megmaradásához szükséges alapvető jogokat követeltek.

Barabás Hajnal

2014. december 21., 20:022014. december 21., 20:02

2014. december 21., 23:032014. december 21., 23:03

„Huszonöt évvel ezelőtt öröm járta át mindannyiunk lelkét, jobb jövőről, emberi jogokról, európaiságról álmodtunk, ezért utcára vonult, aki tehette. A decemberi események után, és az után, hogy Müller László alhadnagy 18 évesen életét áldozta a szabadságért, 2014-ben mi a szimbólumainkért és a himnuszokért kell küzdjünk. Mi most nemcsak megemlékezünk, hanem a jogainkat akarjuk. Szelíden, de érthetően. Ne akarják a szimbólumunkat, a himnuszunkat megsemmisíteni” – kérte felszólalásában Darvas Kozma József római katolikus esperes. A téren összegyűltek ezt követően meghallgatták a román himnuszt. „Meghallgatjuk a román himnuszt, mert mi lojálisak vagyunk az országhoz. Azt várjuk el a vasárnap esküt tett Klaus Johannis államelnöktől, hogy ő is legyen lojális a kisebbségekhez” – hangsúlyozta a címzetes esperes.

„1989 kemény időszak volt. Az országot teljhatalmába beleőrült diktátor vezette, beleőrült a magyarok gyűlöletébe” – kezdte beszédét Borboly Csaba, a Csíki Területi RMDSZ elnöke, majd felsorolta mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a magyar közösség beolvasztása, felszámolása érdekében tett. „1989 decemberében a lakosság szolidaritást vállalt és nemzetiségtől függetlenül utcára vonult. Szolidaritás nélkül nincsen jól működő társadalom, ezért a ’89-es forradalom szellemét tovább kell éltetni. Felkérjük a román civil társadalom egészét, hogy jogaink érvényesítésében legyenek velünk szolidárisak” – mondta Borboly.

A kormányhoz címzett, tíz pontba foglalt petíciót Füleki Zoltán, a csíkszeredai városi RMDSZ elnöke olvasta fel.

„Székelyföld lakóinak nevében a következőket kérjük Románia kormányától: 1. Ne szítsák az ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között azzal, hogy elemi jogokat vitatnak el a magyar közösség tagjaitól!; 2. Olyan törvényeket fogadjanak el, melyek lehetővé teszik a székelyföldi magyar közösség szimbólumainak használatát, identitásának, nyelvének és kultúrájának a megőrzését!; 3. Hagyjanak fel a székely zászló, a magyar feliratok és a magyar himnusz üldözésével!; 4. Tartsák tiszteletben a tulajdont, adják vissza a Mikót a református egyháznak és adják vissza mindazt, amit államosítottak!; 5. Tegyék lehetővé az érdemi párbeszédet Székelyföld autonómiájáról annak érdekében, hogy megnyugtatóan lehessen rendezni a székelyföldi magyarság sorsát!;
6. Adjanak kulturális autonómiát az Erdélyben élő magyaroknak!; 7. Hozzák létre a magyar kart a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen!; 8. Tegyék lehetővé, hogy a román nyelv mellett a magyar nyelv is legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön!; 9. Vessenek véget a székelyföldi gazdasági bojkottnak!; 10. Romániának a kisebbségek, így a székelység is ugyanolyan alkotó része, mint a többségi nemzet. Mi is itt akarunk élni, mi is otthonunknak akarjuk érezni Romániát. Tegyenek róla, hogy ne megtűrt idegenekként gondoljanak ránk, hanem teljes jogú polgárokként lehessünk ennek az országnak az állampolgárai\" – áll a petícióban.

A megemlékezésen jelen volt Müller Lászlónak, a forradalomban elhunyt alhadnagynak az édesanyja is. A rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult a csíkszéki települések kórusai vezetésével és a csíkszentsimoni ifjúsági fúvószenekar kíséretével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

70 év távlatából: egész Székelyföldet megszólító programsorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra

Rendhagyó történelemórák, dokumentumfilm, fotókiállítás és diákprogramok is szerepelnek a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett emlékév rendezvényei között az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.

70 év távlatából: egész Székelyföldet megszólító programsorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

2026. szeptember 18., péntek

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken

A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken
2026. szeptember 18., péntek

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény

Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában

Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában
2026. szeptember 18., péntek

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme

Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban

Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban
2026. szeptember 16., szerda

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál

Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál
2026. szeptember 15., kedd

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült

Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült
Hirdetés