Lezárták a nyomozást és vádat emeltek Barti Tihamér, Kurkó András és több közpénzügyi tisztségviselő ellen

Barti Tihamér gyanúsítottból vádlott lett. Archív •  Fotó: Barti Tihamér/Facebook

Barti Tihamér gyanúsítottból vádlott lett. Archív

Fotó: Barti Tihamér/Facebook

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.

Kovács Attila

2025. szeptember 12., 13:302025. szeptember 12., 13:30

A február 12-én előzetes letartóztatásba helyezett, majd a fellebbezés után azóta is hatósági felügyelet alatt álló Barti Tihamért

  • párttisztség jogtalan előnyök megszerzésére való felhasználásával,

  • valamint nem a nyilvánosságnak szánt információk felhasználására való két rendbeli felbujtással vádolják.

Az ügyészek szerint Barti ezzel jogosulatlan haszonra tett szert maga vagy mások számára.

korábban írtuk

Mutatjuk, hogy miért kérte a DNA Barti Tihamér letartóztatását
Mutatjuk, hogy miért kérte a DNA Barti Tihamér letartóztatását

Barti Tihamér közbenjárt annak érdekében, hogy Kurkó Andrást a Hargita Megyei közpénzügyi Adminisztráció igazgató-helyettesének nevezzék ki, cserébe bizalmas adóügyi jelentéseket kapott – többek között ezt állítják az ügyészek.

Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgató-helyettest

  • nem nyilvánosságnak szánt információk háromrendbeli felhasználásával, ezek arra nem felhatalmazott személlyel való megosztásával;

  • számítógépes rendszerbe való négyrendbeli törvénytelen belépéssel;

  • számítógépes rendszerbe való törvénytelen belépésre történő kétrendbeli felbujtással;

  • hivatali titoknak minősülő információk háromrendbeli kiszolgáltatásával, és erre történő felbujtással;

  • valamint a tisztségével összeférhetetlen kereskedelmi tevékenységgel vádolják.

Bíróság elé állítják a közpénzügyi hivatal magánszemélyek ellenőrzéséért felelős osztályának vezetőjét, A. Zsoltot is, akit számítógépes rendszerbe való törvénytelen belépéssel, hivatali titkok kiszivárogtatásával és számítógépes rendszerbe történő illetéktelen belépésre való felbujtásban bűnrészességgel vádolnak.

A közpénzügyi hivatal két másik alkalmazottját, T. Gábort számítógépes rendszerbe való törvénytelen belépéssel és hivatali titoknak minősülő információk átadásával, E. Ignácot pedig nem nyilvánosságnak szánt információk felhasználásában való bűnrészességgel és illetéktelen személyeknek ezen információkhoz való hozzáférésének engedélyezésével vádolják.

Barti Tihamér a vádhatóság szerint az RMDSZ Gyergyószéki Területi Szervezetének elnökeként, egyúttal a Hargita megyei önkormányzat alelnökeként az elmúlt évben

befolyást gyakorolt az Országos Adó- és Pénzügyi Hivatal egyes vezetőire annak érdekében, hogy ideiglenesen (2024. december 31-ig) Kurkó Andrást nevezzék ki a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció igazgató-helyettesének.

A vádhatóság szerint mindezt azért, hogy Kurkó olyan, nem nyilvános információkat szolgáltasson ki a közpénzügy adatbázisából, amelyek Barti saját maga vagy másvalaki számára haszonszerzéssel járnak. Így 18 kereskedelmi társaság pénzügyi tevékenységével kapcsolatos nem nyilvános információk jutottak Bartihoz, aki ezek értékesítése nyomán hasznot szerzett – állítja a DNA.

Kurkó ellen már tavaly decemberben büntetőeljárás indult hivatali visszaélésben való bűnrészesség, nem a nyilvánosságnak szánt információk közvetlen vagy közvetett felhasználása, vagy illetéktelen személyek számára hozzáférés biztosítása ezekhez, valamint olyan kereskedelmi célú pénzügyi műveletek elvégzése, amelyek összeegyeztethetetlenek a betöltött tisztséggel, vagy pénzügyi tranzakciók elvégzése a tisztség betöltése által megszerzett információk felhasználásának gyanújával.

A vádirat arra is kitér, hogy 2024 augusztusa és októbere között Kurkó nem nyilvános információkat szolgáltatott ki cégeknek, így

értesítette egy ásványvíz-palackozó üzem vezetőjét a várható pénzügyi ellenőrzés időpontjáról,

és arról, hogy ő is részt vesz az akcióban, egyéni vállalkozások, illetve egy cég beszállítóinak adatait szolgáltatta ki.

Szintén 2024 márciusa és októbere között a belügyminisztérium adatbázisába is belépett jogosulatlanul, majd novemberben arra biztatta két beosztottját, hogy ők is tegyék meg ezt annak érdekében, hogy bizonyos gépjárművekről információkat szerezzenek.

Az ügy dossziéját átadták a Hargita Megyei Törvényszéknek azzal a javaslattal, hogy a két vádlott esetében

az érvényben lévő hatósági felügyeletet tartsák fenn

– írja a DNA közleménye. A vádhatóság megjegyzi, a büntetőeljárás ezen szakasza a nyomozás lezárását és a dossziénak a bíróságra történő továbbítását jelenti, amely nem írhatja felül az ártatlanság vélelmét.

3 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Ezeket az útszakaszokat zárják le Csíkszeredában a Running Festival idejére

Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.

Ezeket az útszakaszokat zárják le Csíkszeredában a Running Festival idejére
2025. szeptember 11., csütörtök

Jövőre felújítják a Búza és a Levendula utcákat Csíkszeredában

Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.

Jövőre felújítják a Búza és a Levendula utcákat Csíkszeredában
2025. szeptember 11., csütörtök

Vadiúj mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság

Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.

Vadiúj mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság
2025. szeptember 11., csütörtök

A Micimackó napközi alárendeltségébe került a csíkszeredai bölcsőde

Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.

A Micimackó napközi alárendeltségébe került a csíkszeredai bölcsőde
2025. szeptember 10., szerda

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején

Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején
2025. szeptember 10., szerda

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park

Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park
2025. szeptember 10., szerda

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében

Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében
2025. szeptember 10., szerda

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában

Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

2025. szeptember 04., csütörtök

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése

Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése