Lelkileg feltöltődni jöttek a zarándokok

Három, Budapestről indult zarándokvonat futott be szombaton reggel a csíkszeredai vasútállomásra, közel kétezer zarándok választotta idén azt, hogy vonattal jusson el a csíksomlyói pünkösdi búcsúra.

Kovács Attila

2013. május 18., 10:362013. május 18., 10:36

2013. május 20., 19:182013. május 20., 19:18

Reggel 8 óra után elsőként a Boldogasszony Zarándokvonat hosszú szerelvénye, közel 800 utassal érkezett meg Csíkszeredába. A vonaton utazók már csütörtökön késő este megérkeztek Gyergyószentmiklósra, pénteken pedig Gyimesbükkbe is eljutottak. Zászlók, egyházi jelvények alá sorakoztak fel példás szervezettségben a zarándokok, akik mindannyian a megkülönböztető, sárga színű, Boldogasszony Zarándokvonat feliratú kendőt viselték.

Darvas Kozma József esperes, a csíkszeredai Szent Kereszt-egyházközség plébánosa üdvözölte őket, Isten áldását kérve a zarándoklatra, és arra kérte őket, vigyázzanak egymásra.

„Kilencedik alkalommal jöttem a csíksomlyói búcsúra, de először a zarándokvonattal. Sokkal szebb, meghittebb így, ezért következő alkalommal is szeretnénk jönni” – válaszolta kérdésünkre a Nógrád megyei Őrhalomból érkezett Fábián Istvánné. Utastársa, a budapesti Szentpéteri Gabriella először jött a búcsúra, de mint mondta, jövőre is a zarándokvonattal jönne.

A Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonatokat a Mátyás király arcképével díszített magyar mozdony hozta Székelyföldre, pénteken az egyesített szerelvény kettévált, a Székely Gyors utasait Felcsíkon, a Csíksomlyó Expresszel érkezőket pedig Alcsíkon helyezték el családoknál és panziókban. A két szerelvény néhány perc különbséggel, reggel kilenc óra előtt érkezett Csíkszeredába, ahol a több mint 1100 személyből álló csoport gyűlt össze.

Nemcsak Magyarországról, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából is érkeztek résztvevők, a párizsi magyarok most először külön zászló alatt vonultak. „Örülünk, hogy itt lehetünk, nagyon jól fogadtak minket Újtusnádon” – mesélte a 18 fős csoport egyik tagja, Takács András. A keresztalját vezető kaposvári Bekes József megmutatta a keresztre idén felkerült százéves szalagot, amely a Kaposvárral összeépült Toponárról származik. „Lelkileg feltöltődni jöttünk Csíksomlyóra. Nincs nagyobb boldogság annál, amikor az ember hazatér a szeretteihez” – mondta Bekes József.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Jövő hét elején indulhat a távfűtés Csíkszeredában – már töltik a rendszert

Töltik lágyított vízzel a csíkszeredai távhőrendszert, a tömbházakban pedig várhatóan jövő hét elején indul a fűtés. A szolgáltatást a lakószövetségek kérésére akár korábban is elindíthatja a Goscom Rt.

Jövő hét elején indulhat a távfűtés Csíkszeredában – már töltik a rendszert
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
2026. szeptember 25., péntek

Régi épületből inkubátorház: közel 18 millió lejes beruházást tervez Csíkszereda

Felújítaná és új épületrésszel bővítené a csíkszeredai önkormányzat a Márton Áron utca 50. szám alatti épületet, ahol inkubátorházat alakítanának ki. A közel 17,9 millió lejes beruházás tervei elkészültek, a megvalósításra 24 hónapot irányoztak elő.

Régi épületből inkubátorház: közel 18 millió lejes beruházást tervez Csíkszereda
2026. szeptember 25., péntek

Nemcsak a hosszú élet számít, hanem annak minősége is

Megnyitották pénteken Karcfalván a III. Aktív Székelyföld Konferenciát, amelynek középpontjában az egészségben eltöltött hosszú élet, az aktív életmód és a közösségek szerepe áll.

Nemcsak a hosszú élet számít, hanem annak minősége is
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

70 év távlatából: egész Székelyföldet megszólító programsorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra

Rendhagyó történelemórák, dokumentumfilm, fotókiállítás és diákprogramok is szerepelnek a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett emlékév rendezvényei között az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.

70 év távlatából: egész Székelyföldet megszólító programsorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

2026. szeptember 18., péntek

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken

A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény

Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény
2026. szeptember 18., péntek

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában

Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában
2026. szeptember 18., péntek

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme

Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme
Hirdetés