Legyen olyan ez a zarándoklat, mint a vízbe dobott kő

Felkelteni a vágyat a zarándoklatra – többek között ezt a célt szolgálja az Élő Rózsafüzér-zarándoklat, amelyet második alkalommal hirdettek meg Csíkszeredában. Az immár hagyományossá váló, június 22-én zajló eseményt az Erdélyi Mária Út Egyesület, a csíkszeredai plébániák és az Erdélyi Cursillo szervezi.

Rédai Botond

2013. június 18., 16:112013. június 18., 16:11

2013. június 18., 18:062013. június 18., 18:06

„Azért imádkozunk a hit évében, hogy omoljanak le azok a falak, amelyek a város és környék lakóit Istentől, egymástól és a boldogabb élettől elválasztják. Ezzel a békés, jókedvű, imádságos együttléttel egy lépést teszünk egymásért, a világért és Krisztus egyházáért. Ez a város és környéke a mi földi otthonunk, az itt megtett zarándokút segít találkozni egymással és Jézussal!” – vallják az említett egynapos zarándoklat szervezői.

Mint azt Péterfi Attila Csongortól, a Gyulafehérvári Caritas gazdasági ágazatának vezetőjétől megtudtuk, az Élő Rózsafüzér-zarándoklat ötlete a bécsi Andreas Schätzle atyától származik, aki először 2003-ban az ottani városmisszióra készülve szervezte meg a Bécs körüli zarándoklatsorozatot. 2007-ben Budapest is csatlakozott az eseményt megszervező városokhoz.

„Én először a magyarországi Mária Út Egyesület révén szereztem tudomást erről a rendezvényről. Ezt követően kollégáimmal azon gondolkodtunk, hogyan lehetne Csíkszeredában is meghonosítani ezt” – magyarázta Péterfi. Elmondása szerint a kiindulópontot a gyulafehérvári főegyházmegye által tavaly meghirdetett hit éve jelentette. „Úgy döntöttünk 2012 őszén, hogy ha már a hit éve kezdődik, akkor ennek égisze alatt akár több zarándoklatot is megszervezhetünk” – említette. Így a tavaly szeptemberi zarándoklat után ezen a hétvégén is rózsafüzért fűznek Csíkszereda köré, imával és énekszóval átölelve a várost.

„A zarándoklatnak összesen öt stációja van, mint a rózsafüzérnek. A szám szinte adta magát, hiszen a városban öt plébánia létezik” – jegyezte meg Péterfi. Kifejtette, azáltal, hogy a hívek akár évente többször is úgymond körbeimádkozzák a várost, erősödik hitében a lakosság. A résztvevők ugyanakkor imádkoznak a város és az ország, népünk szellemi, erkölcsi és hitbeli megújulásáért.

Kivezetés a „fogyasztói idiotizmusból”

„Néhány évvel ezelőtt fogalmazódott meg, hogy Csíksomlyónak nem elég a pünkösdi búcsú, ennél sokkal többet érdemel. Ezért is gondoltunk arra, hogy több szakrális projektet indítunk: ilyen a Mária Út vagy éppen a Mária-köszöntő” – mondta szintén a szervezők részéről Szakács Sándor Ferenc teológus-szociológus. A Pro Educatione ernyőszervezet operatív igazgatója szerint az embereket vissza kell valamilyen folyamattal mozdítani a „fogyasztói idiotizmusból”, és az Élő Rózsafüzér-zarándokút kiváló lehetőség erre.

„Felelősségteljes emberek és intézmények kötelességüknek kell érezzék, hogy olyan folyamatokat indítsanak be a társadalomban, melyek révén megpróbálják visszamozdítani az emberek gondolkozását az ép elme felé, a régi, tradicionális, mondhatni székely gondolkozás irányába, ahol értéknek számít, ha másokon segítünk, ahol az imádkozás is tényleges értéket jelent” – hangsúlyozta a teológus. Szakács úgy vélte, Csíksomlyónak a közelségében ezt nem nehéz megtenni, tulajdonképpen ez lehet a kiindulópontja Székelyföld reszakralizációjának. „Legyen olyan ez a zarándoklat, mint a vízbe dobott kő! Azaz hullámokat gerjesztünk azáltal, hogy minél több embert megszólítunk, és próbáljuk a csíki és a székelyföldi társadalmat pozitív értékek irányába elmozdítani” – nyomatékosított Szakács.

A zarándoklat evangelizációs eszköz

Akik vissza akarnak térni Istenhez és magukhoz egyaránt, azoknak nagyon fontos, hogy zarándokoljanak, mert általa az ember megáll a nagy pörgésben, újra tudja értékelni az életét. Érdekes megtérések és egyéni sorsok bontakoznak ki egy-egy hosszabb zarándoklat során – fogalmazott Szakács Sándor. Mondatait Péterfi Attila egészítette ki, mondván, az Élő Rózsafüzér-zarándoklat célja többek közt felfedezni egymásban Isten szerető jelenlétét. Általa olyan személyeket lehet megszólítani, és olyan emberekben indul el a vágy közelebb kerülni Istenhez, akik ezt a jelenlétet eddig nem tapasztalták meg életünkben. „Az Élő Rózsafüzér azt a célt is szolgálja, hogy felkeltsük a vágyat a zarándoklatra” – hívta fel a figyelmet Péterfi.

Öt stációt érintenek az élő rózsafüzér zarándokai

A zarándoklat során a csíkszeredai Szent Ágoston-templomtól lesz az indulás szombaton, június 22-én reggel 8.30-kor. Onnan a csíksomlyói kegytemplom (10.30–11 óra között), a Szent Péter és Pál-templom (11.30–12 óra), a taplocai Szent Lőrinc-templom (13–13.30 óra) érintésével a Szent Kereszt-templomba érkeznek a hívek 15 órakor. A zarándokok ezt követően a csíkzsögödi Szent Háromság-templomhoz érkeznek (16.30–17 óra), a végállomás pedig a Szent Ágoston-templom 18.30-kor, ahol szentmisével zárul az esemény. A zarándokok egyénileg, de szervezetten is érkezhetnek a feltüntetett indulási pontokhoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 09., csütörtök

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
2026. április 09., csütörtök

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Nem tanult az esetekből: pár napon belül háromszor bukott le ittas vezetés miatt

Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.

Nem tanult az esetekből: pár napon belül háromszor bukott le ittas vezetés miatt
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

2026. április 08., szerda

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is

Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában

A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában
2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
Hirdetés