Legkevesebb 300 grammos lehet a kenyér

Csütörtökön lép érvénybe az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság azon rendelete, mely a kenyér forgalmazási súlyát szabályozza. A jogszabály értelmében ezen pékipari terméknek legalább 300 grammot kell nyomnia, a tömeget pedig kizárólag 100 grammonként lehet növelni.

Rédai Botond

2011. szeptember 14., 16:592011. szeptember 14., 16:59

2011. szeptember 14., 18:182011. szeptember 14., 18:18

Immár a kenyér minimális súlyát is megszabták a hatóságok

A hatóság illetékesei szerint a 2011/165-ös rendeletre azért volt szükség, mert egyes pékipari vállalkozások, a nagyobb nyereség reményében, folyamatosan becsapták vásárlóikat azzal, hogy csökkentették a kenyér darabonkénti súlyát 5–20 gramm közötti mennyiséggel. Azt érdemes még tudni, hogy a jogszabály nem érvényes az ezer grammnál nagyobb, illetve az Európai Unió más országaiból behozott termékekre.

Kíváncsiak lettünk volna arra, a fogyasztóvédelem hogyan fogja ellenőrizni a szóban forgó rendelet betartását, ám Kolcsár Béla, a Hargita megyei felügyelőség ügyvezető igazgatója nem tudott tájékoztatást nyújtani ebben a témában. A pékipari cégek azonban úgy látszik, már korábban felkészültek a rendeletre.

Ifj. András Ignác, a csíkszeredai Harmopan Rt. vezérigazgatója tájékoztatása szerint ők már szeptember elejétől megváltoztatták a termékskálát oly módon, hogy eleget tegyenek a törvényes előírásoknak. Így a 300 grammnál kisebb tömegű kenyeret kivonták a forgalomból, más esetekben pedig 50 grammal növelték vagy csökkentették a súlyt. Kovács Évától, a cég termelési felelősétől azt is megtudtuk, hogy hét termék esetében csökkentették, négy terméknél pedig növelték azt. A termékek árának módosítása pedig egyenes arányban történt a súly változtatásával.

Nem igazán érintette a rendelet a gyimesfelsőloki Piposz-Impex Kft.-t. Mint azt Tankó Péter, a vállalkozás tulajdonosa elmondta, kínálatukban 400 grammos, illetve egy és két kilogrammos kenyér szerepel. „Nálunk nincs olyan hagyománya a kicsi kenyérnek, mint például az ország déli részein. Sőt, Comăneşti környékén az egy kilós kenyérrel tudunk csak igazán piacot hódítani” – magyarázta a cégvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére
2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
2026. június 12., péntek

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára

Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
Hirdetés