Nemsokára szerződést köthetnek a Büdösfürdőre vezető megyei úton szükséges karbantartási munkálatok elvégzésére. Aszfaltozásra is több pénz jut a korábban tervezettnél, így legalább másfél kilométeres szakaszt aszfaltozhatnak le idén. Összesen 1 millió 741 ezer 420 lejt fordíthatnak erre ezen a megyei úton.
2015. június 29., 11:352015. június 29., 11:35
Miután kivitelezők érdeklődése hiányában az utóbbi két évben elmaradt a Csíkszentkirályról Büdösfürdőre vezető megyei út javítása, a nemrég ismét kiírt közbeszerzési eljárásra több jelentkező is volt. Incze Csongor, a megyei önkormányzat alelnöke tájékoztatott, a beküldött dokumentáció jelenleg elbírálás alatt van, ezt követi az elektronikus licit, ami két napot vesz igénybe. A nyertes kihirdetése után, amennyiben nem lesz óvás, megkötik a szerződést a munkálatok elvégzésére. A mostani közbeszerzési eljárást két évre szóló keretszerződés megkötése érdekében írták ki. A karbantartási munkálatok részeként padkalevágást és feltöltést, sánctakarítást és -ásást, átereszek takarítását és kövezést végeznek – tudtuk meg.
Újabb pénzösszeg átcsoportosítására volt lehetősége nemrég a megyei önkormányzatnak az útszakasz több éve elkezdett aszfaltozásának folytatására, miután kiderült, hogy a Helyi Fejlesztési Országos Programtól (PNDL) mégis kap támogatást Hargita megye. A korábbi összeg mellé további 670 ezer lejt különítettek el, így idén összesen 1 millió 741 ezer 420 lejt fordítanak a büdösfürdői út aszfaltozására. Barti Tihamértól, a megyei önkormányzat beruházásokért felelős alelnökétől megtudtuk, folyamatban van egy közel 1 millió lej értékben kiírt közbeszerzési eljárás 1 kilométeres útszakasz felújítására, és az elektronikus licit után, amennyiben lesz nyertes, és nem történik óvás, pár héten belül aláírják a kivitelezési szerződést. A jelenlegi közbeszerzési eljárás egy kilométeres útszakasz alapozására, két réteg aszfalt elhelyezésére, vízelvezetésre (sáncásás, átereszek cseréje és felújítása), valamint forgalombiztonsági táblák kihelyezésére vonatkozik. Az átcsoportosított pénzösszegből az árak függvényében hozzávetőleg további 500-700 méteres útszakaszt lehet felújítani.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
szóljon hozzá!