
Fotó: Veres Nándor
Hét ember maradhat munka nélkül, miután szerdán kora este a csíkszeredai Hajnal utcában, egyelőre ismeretlen okokból kialakult tűzvész nyomán, a földdel vált egyenlővé egy fűrészpor- és brikettgyártó üzem.
2012. október 03., 21:142012. október 03., 21:14
A kevéssel fél hat után riasztott tűzoltók három egységgel kevesebb mint tíz percen belül a helyszínre érkeztek, azonban a száraz faanyaggal teli épületet már nem tudták megmenteni. A több tíz méterről is perzselő forróságban harcoló lánglovagok először a háromszáz négyzetméteres helyiség fémfalait igyekeztek lebontani, hogy több oldalról is locsolni tudják a tüzet, ám az épület tetőszerkezete néhány perc után összeomlott. Ettől kezdve pedig a légzőkészülékkel „felszerelkezett” tűzoltótisztek inkább a szomszédos raktárak mentésére összpontosítottak.
Az első önkéntes – csíkszentmártoni – tűzoltó-alakulat alig félóra elteltével jelent meg a színhelyen, majd a csicsói, madéfalvi és csíkszentimrei civil tűzoltók is besegítettek az oltásba, az elszenesedett gerendák elszállításába és a raktárak kiürítésébe. A több mint negyven tűzoltó egy óra elteltével már sikeresen megfékezte a lángokat, és megelőzte a tűz továbbterjedését, de több tonna préselt tüzelőanyag és az azok előállítására használt gép is megsemmisült. Az emberáldozatot nem követelő szerencsétlenség több ott dolgozó munkahelyét szüntetheti meg, az üzem ugyanis nem volt biztosítva. Az anyagi kár összértékéről az esti órákban még nem tudott nyilatkozni a hivatásos tűzoltóság szóvivője.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
Egy létesítmény, mely egyszerre szolgálja a természeti értékek megőrzését és a látogatói élmény fejlesztését – felavatták pénteken a Szent Anna-tó – Mohos Tőzegláp Ökocentrum és Tudásközpontot.
Amikor nem találják egy betegség okát, többszöri orvosi konzultáció után sem állítható fel pontos diagnózis, akkor „lép képbe” a genetikus szakorvos. Az örökletes és nagyon ritka betegségekről Baczoni Balázs genetikus szakorvossal beszélgettünk.
Elkezdődött a levélszavazatok gyűjtése Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán: a választók szombattól vehetik át levélcsomagjaikat, illetve adhatják le voksukat, ugyanakkor szükség esetén segítséget is kérhetnek a papírok kitöltéséhez.
Csíkszeredában, a csobotfalvi kultúrotthonban szerveznek lakossági fórumot kedden, ahol a városrész aktuális ügyeit szeretnék megtárgyalni az emberekkel – közli Korondi Attila polgármester.
szóljon hozzá!