Krisztus hűsége, a pap hűsége

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Az ország tizenkét katolikus egyházmegyéjének papsága találkozik a napokban a Csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban. A tegnap délelőtt rajtolt programsorozat célja, hogy a jelenlevők hivatásukat-küldetésüket átgondolják, és a Szűzanya lábánál új erőt merítve „igenüket” megújítsák.

Rédai Botond

2009. november 10., 19:352009. november 10., 19:35

•  Fotó: Kristo Robert Galéria

Fotó: Kristo Robert

A rendezvény megnyitóján felszólaló dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek többek között kiemelte, a papságnak már-már kötelessége a megújulás, hiszen a mai világ megköveteli azt. Ezt követően dr. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök tartott előadást a papi identitásról, mint Krisztus képviselete. Ennek során az egyházi méltóság azt is kifejtette, a pap Isten ajándéka, az egyház különleges kincse. Az egyház titokzatos kincse pedig ezekből az odaadott életekből is származik. Mondandójában viszont kitért arra is, hogy sajnos már maguk a papok sem mindig képesek teljes meggyőződéssel mondani, hogy ég a világ. Éppen ezért szükséges a hivatástudat, az identitás megerősítése, részben ez is célja a papság évének, amit XVI. Benedek pápa hirdetett meg ez év júniusában. A találkozó ma is folyatódik, előadások és műhelymunkák is szerepelnek a programban.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában

Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában
2026. január 09., péntek

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban

Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban
2026. január 09., péntek

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda

Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

2026. január 08., csütörtök

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között

A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között
2026. január 07., szerda

A vidéki háztartások is nehéz év elé néznek, de legalább helyben marad a befizetett adójuk

A vidéki települések polgármesterei is tisztában vannak azzal, hogy a mára hírhedtté vált 239-es számú törvény jelentős terhet ró a lakosságra. Csak egy dologgal tudják biztatni a lakókat: a helyben befizetett adók legalább nem vándorolnak Bukarestbe.

A vidéki háztartások is nehéz év elé néznek, de legalább helyben marad a befizetett adójuk
Hirdetés