
Fotó: Kristó Róbert
Községi nap várta szombaton az érdeklődőket Csíkmadarasra. A sport mellett a hagyományőrzés is fontos szerepet kapott.
2013. június 29., 23:102013. június 29., 23:10
2013. június 30., 15:592013. június 30., 15:59
A madarasi park adott helyet a községi napnak. A csupán egynapos rendezvény sokszínű programmal várta az odalátogatókat. A zeneszóval ébresztett falunépe délben búcsús szentmisén vett részt, délután pedig futballmeccseket és hagyományőrző eladásokat nézhettek. A helyi előadók mellett fellépett a falu testvértelepüléséből érkezett Ádándi Népdalkör, amelynek vezetője közvetítette Ádánd polgármesterének gondolatait.
Amíg a színpadon a székely ruhás gyermekek táncoltak, addig a park hátsó részén levő futballpályán a helyi fiatalok és öregfiúk között dőlt el, hogy ki nyerte a Vándor-kupát. A végeredményt a polgármester, Bíró László ekként véleményezte: „Habár az öregfiúk (30 év fölött) vesztettek, büszkék vagyunk arra, hogy akiknek a stafétát átadjuk, azok ennyire felkészültek”. Este a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncelőadása volt megtekinthető, majd élő koncertet adott a Crisis Band. A községi napok programja után érdeklődőket egész nap várta egy csűr oldalán elhelyezett fotókiállítás is – a Csíkmadarason szervezett XX. HMKK Fotótábor anyagából.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!