Fotó: Veres Nándor
A román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődtek hétfőn az érettségi írásbeli próbái. Hargita megyében több mint száz diák nem jelent meg a megmérettetésen. A tételek a szaktanár szerint nem voltak nehezek, kérdés viszont, hogy a jegyek is ezt fogják-e tükrözni, hisz a dolgozatokat más megyében javítják.
2015. június 29., 19:042015. június 29., 19:04
2015. június 29., 21:302015. június 29., 21:30
Hargita megyében 2545 végzős iratkozott be az érettségi hétfőn megszervezett román nyelv és irdalom írásbeli vizsgájára, és 123-an nem jelentek meg azon – közölte Bartolf Hedvig tanfelügyelő. Azt mondta, számítottak arra, hogy mintegy ötven-hatvan személy nem lesz jelen a vizsgán, mivel ők már a készségfelmérőkön sem vettek részt, de meglepte őket, hogy ilyen sokan, több mint százan nem mentek el a román írásbelire.
Hiányzók a vizsgaközpontok elnökei között is voltak, a nyolc megyei vizsgaközpont és egy javítóközpont korábban kijelölt elnökei közül csak hárman jelentek meg. Helyüket megyebeli iskolaigazgatók töltötték be sorsolás alapján.
Hargita megyében a hétfői vizsga során nem adódott gond, a diákok időben megkapták a tételeket, és csalási kísérlet miatt sem zártak ki senkit – ismertette a tanfelügyelő. Elmondta, az új rendelkezések szerint a vizsgatermekbe olyan kamerákat szereltek fel, amelyek nemcsak képet, hanem hangot is rögzítettek, illetve továbbítottak. Ezeket az eszközöket minden vizsgaközpont beszerezte, volt, ahol kölcsönkérték azokat más iskolától.
Tanterem helyett kórterem
Mint Bartolf Hedvigtől megtudtuk, volt viszont olyan fiatal is, akit egy motorbalesetben szerzett sérülés és az azt követő műtét sem tartott vissza a vizsgázástól: egy székelykeresztúri végzős diák múlt héten motorbalesetet szenvedett, kulcscsontját műteni kellett, és karját is begipszelték a székelyudvarhelyi kórházban, ám mivel állapota miatt nem mehetett el vizsgázni, kérte, hogy a kórházban írásbelizhessen. A fiatal két nem román szakos tanár jelenlétében vizsgázott.
Kevesebb diák, kevesebb vizsgaközpont
A szóbelikkel ellentétben a többi vizsgázó már az érettségi vizsgaközpontokban írásbelizett. A korábbi évekhez képest Hargita megyében idén kevesebb vizsgaközpont – nyolc központ és két alközpont – van, ugyanis az érettségizők száma is kevesebb, mint az előző években. Udvarhelyen a Tamási Áron Gimnáziumban, valamint a Bányai János Műszaki Kollégiumban zajlanak az írásbeli vizsgák, Csíkszeredában a Márton Áron Gimnáziumban, az Octavian Goga Gimnáziumban, valamint a Székely Károly Szakközépiskolában. Székelykeresztúron is van egy központ, a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban. Gyergyószentmiklóson is egy vizsgaközpontban – a Salamon Ernő Gimnáziumban – zajlanak az írásbeli vizsgák, a maroshévízi központ pedig az O. C. Tăslăuanu Középiskolában van. A két érettségi alközpont egyike Gyimesfelsőlokon a Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium, a másik Balánbányán a Liviu Rebreanu Iskolaközpont. Az érettségi Hargita megyei javítóközpontja a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában van.
Nem tudni, hová viszik a dolgozatokat
Hétfőn délelőtt a Hargita Megyei Tanfelügyelőségen még nem tudták, hogy a vizsga után hová kell szállítaniuk kijavíttatni a diákok dolgozatait. Görbe Péter főtanfelügyelő elmondta, az erre kiadott miniszteri rendelet szerint a vizsga után közlik velük, hogy hová, melyik megye javítóközpontjába kell vigyék a dolgozatokat, és azt is, hogy a hargitai javítóközpontban dolgozó tanárok melyik megye diákjainak munkáit kell értékeljék.
„Kiegyensúlyozott tétel”
A román írásbelin a humán szakos végzősöknek a tétel első részében egy dramatikus szöveg alapján kellett nyelvtani, szótani kérdésekre válaszolniuk, a tétel második felében érvelő szöveget kellett alkotniuk az írok társadalomban betöltött szerepéről, a harmadik részben pedig esszét írniuk két olyan szereplő viszonyáról, akik egy, a két világháború között íródott regényben szerepeltek. A reál szakokon végzett érettségizők nyelvtani tudását szintén egy dramatikus szöveg alapján mérték fel: az érvelő szöveget ők a sportról kellett írják, az esszében pedig választás szerint Ion Creangă, Marin Preda vagy George Călinescu egy műve szereplőjének sajátosságait kellett ismertessék.
Kérdés a javítás helyszíne
Maria Sturzu, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium román szakos tanára úgy értékelte, kiegyensúlyozott tételek voltak. Szerinte a reálosok tétele nem volt nehéz. A sporthoz mindenkinek lehet hozzáfűznivalója, az esszében pedig több mű közül választhattak – fejtette ki. A feladatok megfeleltek a tantervnek, a tétel szerkezete pedig annak, amit már ismertek, összességben tehát inkább közepesnek mondhatók a tételek – összegzett a szaktanár. Hozzátette, az, hogy milyen jegyek születnek, attól is függ, hol fogják javítani a Hargita megyei diákok dolgozatait. Ha jól is tanul valaki, a szóhasználattal, kifejezésmóddal lehetnek gondjai, hisz nem anyanyelvük az itteni diákoknak a román, és kérdés, hogy ott, ahol a dolgozatokat javítják, mennyire ismerik ezt a sajátosságot – fejtette ki. Az érettségi keretében ma a magyar írásbeli vizsgát szervezik meg.
Csalás miatt zártak ki öt vizsgázót Maros megyében
Az első nap máris öt tanulót kizártak a vizsgákról, mert csaláson érték őket. Maros megyében 4309 diák iratkozott be a vizsgákra, a hétfői megmérettetésen 4056-an jelentek meg, közülük hármat kizártak. Amint arról Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes tájékoztatott, a 4309 beiratkozott diák közül 1130 magyar.
A főtanfelügyelő-helyettessel először a délelőtti órákban beszéltünk, aki már akkor arról számolt be, hogy egy diákot kizártak, mert telefont találtak nála. A kora délutáni órákban megtudtuk, további két tanulót zártak ki a vizsgáról, a főtanfelügyelő-helyettes úgy tudja, puskát találtak náluk. A Maros Megyei Tanfelügyelőség illetékesei a kora délutáni órákban még mindig nem tudták, hogy hol fogják a diákok dolgozatait javítani.
Az írásbeli kedden a magyar nyelv és irodalom vizsgával folytatódik, július elsején a profilnak megfelelő kötelező tantárggyal, majd pénteken a profilnak megfelelő választható tantárggyal zárulnak.
Az eredményeket július 6-án 12 óráig függesztik ki. Ugyanaznap 12–16 óra között lehet benyújtani az óvásokat, amelyeket július 7–9. között bírálnak el. A végleges eredményeket július 10-én függesztik ki.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
szóljon hozzá!