
Kilencvenöt diák ballagott pénteken a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolából. Amint Tankó István igazgató búcsúztatójában mondta, a három-négy éve az iskolába került kisdiákokból olyan ifjak lettek, akik készen állnak bátran kilépni az életbe.
2012. június 01., 14:532012. június 01., 14:53
2012. június 03., 14:242012. június 03., 14:24
A csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola udvarán pénteken tartott ballagási ünnepségen a város polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán is búcsúzott a 95 végzőstől. Tankó István igazgató ünnepi beszédében arra figyelmeztette a ballagókat, hogy az élet kihívásai, a társadalom elvárásai soha nem voltak könnyűek, és ma sem kecsegtetők a számukra. „Sokan folytatjátok majd tanulmányaitokat, mások pedig dolgozni fognak, így bizonyítva azt, hogy tanáraitok, nevelőitek, oktatómestereitek segítségével elsajátítottátok a szükséges ismereteket, megfelelő képzést kaptatok” – mondta az igazgató. Azt tanácsolta a ballagóknak, hogy eljövendő életüket az igaz értékek mentén építsék, olyan értékek mentén, amelyek eligazodási pontok az egyéni érvényesülésben, ugyanakkor a közösség javát is szolgálják. Úgy vélte ugyanakkor, hogy ha példaképeiket nem a sztárok, hanem a mindennapi emberek közül választják ki a fiatalok, akkor sokkal több értékre, értékes emberre találhatnak.
A ballagási ünnepségen a végzősök, illetve a tizenegyedikesek búcsúja után díjakat osztottak ki, majd a ballagók elvegyülhettek a virágcsokrok sokaságát szorongató családtagok, ismerősök között.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.
szóljon hozzá!