Közel hatszázan vizsgáznak

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Hétfőn szervezik meg két csíkszeredai iskolában az idei pedagógusi versenyvizsga keretében az írásbeli próbát, amelynek eredménye alapján állást választhatnak majd a pedagógusok. Hargita megyében 570 pedagógus vizsgázik, állás viszont összesen 386 van meghirdetve.

R. Kiss Edit

2014. július 17., 16:462014. július 17., 16:46

2014. július 17., 17:272014. július 17., 17:27

Hargita megyében az idei pedagógusi versenyvizsgára 386 állást hirdettek meg, ebből 58 végleges kinevezés, a többi pedig helyettesítői állás. A jelentkezők száma meghaladja az állásokét, 570-en fognak írásbelizni hétfőn ezekre a posztokra. Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős tanfelügyelője csütörtökön közölte, korábban 592-en jelentkeztek, de 22 pedagógus nem vett részt a gyakorlati próbákon, illetve az óralátogatásokon, így végül 570-en jogosultak az írásbelin való részvételre. A hétfői vizsga két csíkszeredai helyszínen, a Kós Károly Szakközépiskolában és a Márton Áron Gimnáziumban zajlik.

Nyolc és kilenc között kell megjelenni

A gimnáziumban vizsgáznak a magyar óvónők, a magyar tanítók, a kémia, fizika, történelem, földrajz, biológia, matematika szakos tanárok, az iskolapszichológusok, a pszichopedagógusok, a gyógytornászok és a turizmust oktatók, az összes többi szakos pedig a Kós Károly Szakközépiskolában kell vizsgára jelentkezzen.

A tanfelügyelő hangsúlyozta, a szabályzat szerint a vizsgázók nyolc és kilenc óra között kell megjelenjenek a vizsgaközpontokban, ahol kilenc óra után senkit sem fogadnak már. Az oktatási tárca által kidolgozott, interneten letöltött tételek kiosztása 10 órakor kezdődik el, a pedagógusoknak négy óra áll rendelkezésükre megoldani a feladatokat. A javítás országos központokban zajlik, tavaly 14 központba vitték el a dolgozatokat. Waczel Ferenc arra kérte a pedagógusokat, hogy ha a beiratkozás óta valakinek változott a neve, az vigye magával az ezt igazoló dokumentumot, például a házasságlevelet, személyazonossága tisztázása céljából.

Hetes feletti jeggyel választhatnak először

Az írásbeli vizsga eredményeit július 25-én függesztik ki a vizsgaközpontokban, az óvásokat ezt követően a tanfelügyelőségen lehet benyújtani. A végleges eredményeket július 30-án teszik közzé. A jegyek és a meghirdetett állások alapján július 31-én lesz az első helyosztó ülés, ekkor azok választhatnak az 58 végleges kinevezés közül, akik hetes feletti jegyet írtak. Akik ennél gyengébb eredményt értek el, vagy pedig nincs a szakjuknak megfelelő végleges állás, azok az augusztus 4-én és 5-én zajló elosztáson kereshetnek helyettesítői állást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés