
Fotó: Kristó Róbert
Július 15-től lépett működésbe a kötelező lakásbiztosítási rendszer. Ettől a dátumtól számítva hat hónapjuk van a tulajdonosoknak, hogy aláírják a kötvényt, ellenkező esetben büntetésben részesülnek. Egyes szakvélemények szerint a törvényt, úgy ahogy van, szinte lehetetlen alkalmazni, hiszen számos ellentmondást tartalmaz, ezzel együtt az önkormányzatok számára is tartogat egy kis csemegét: a szociális segélyben részesülők biztosításának kifizetését ugyanis ezek hatáskörébe utalja.
2010. július 15., 17:582010. július 15., 17:58
2010. július 16., 09:112010. július 16., 09:11
Fotó: Kristó Róbert
„A lakosság érdekeit nem nagyon látom a történetben” – így nyilatkozott portálunknak április 19-én a kötelező lakásbiztosítással kapcsolatban Bíró Albin. A Biztosítás Felügyelet Tanácsának tagja akkor magyarázatként hozzátette, mivel a legnagyobb kártérítési összeg 20 ezer euró, ezzel manapság már nem sokra megy a károsult. Majd úgy összegzett, annyira rosszul van megalkotva az ezzel kapcsolatos törvény, hogy egyszerűen lehetetlen alkalmazni. „Az akkor elmondottakat most is fenntartom” – ezt már csütörtökön mondta az illetékes. Kifejtette, továbbra is meg van győződve arról, nincs ahogy megfelelően működjön a rendszer. „Az összes ellentmondás fennáll” – jegyezte meg a szakember. Csupán annyit változtattak a törvényalkotók, hogy a majdani károkat nem a részvényes biztosítótársaságok fizetik, hanem a kötvényeket kibocsátó Katasztrófák Elleni Biztosítási Csoport (PAID). De honnan lesz erre fedezet? Ugyanakkor az sem egyértelmű, ki fogja kitöltetni a kötvényeket, mennyi erre a jutalék és a begyűlt összeg mire lesz elegendő. „20-25 százalék lefödöttségre számítanak idén, ami jövőre már sokkal több kellene legyen. Én ebben nem hiszek” – tette hozzá Bíró Albin. A biztosítás egyébként kizárólag árvízre, földcsuszamlásra és földrengésre érvényes.
Hogy tisztán lássunk
A PAID-nak 13 biztosítótársaság a részvényese: Groupama, Astra, Uniqa, Generali, Ardaf, Euroins, Carpatica Asig, Grawe, Credit Europe, ABC Asigurari, Certasig, City Insurance, Platinum. A törvény szerint a biztosítási összeg évi tíz vagy húsz euró Utóbbi az A-típusú épületekre alkalmazandó (betonból vagy téglából készült), előbbi pedig a B-típusú ingatlanokra (például deszkából, agyagból épített lakóházak). Az előírások szerint a rendszer beindulását követő hat hónapon belül mindenkinek meg kell kötnie a biztosítást, ellenkező esetben 100-500 lej közötti büntetésben részesül. A bírságokat a polgármesteri hivataloknak kell kiszabniuk, noha az ebből befolyó pénz nem az ő zsebükben landol. Biró Albin szerint a törvényben nincs szabályozva, mi történik abban az esetben, ha az önkormányzatok nem büntetik a rendszerből kimaradókat, így kérdéses, ezek alkalmazzák-e majd a bírságokat.
Az önkormányzatoknak szánt csemege
A kötelező lakásbiztosítási törvény egy igen kellemetlen meglepetéssel szolgál az önkormányzatoknak, ugyanis az előírások szerint ezek kellene fizessék a szociális segélyben részesülők biztosításait. A szabályozásnak természetesen senki nem örül. Az általunk megkérdezett csíki polgármesterek egyöntetűen kijelentették, a költségvetésben nincs fedezet erre. Ha pedig az állam ezt is a nyakukba akarja varrni, akkor forrásokat is adjon hozzá. Bíró Albin szerint a bökkenő ebben az, hogy a fizetés megtagadásával az önkormányzatok büntethetők lesznek. Ám mivel az ő hatáskörük a bírságok kiszabása, ki lesz olyan bolond, hogy önmagát megbüntesse?
Akinek már van, azt most nem kötelezhetik
Bíró Albin, a Biztosítás Felügyelet Tanácsának tagja fontosnak tartotta kihangsúlyozni, aki már rendelkezik valamilyen lakásbiztosítással, attól senki nem kérheti a kötelező biztosítás megkötését. Ám kötvénye lejárta után öt nap áll az illető rendelkezésére, hogy az új rendszerbe beálljon, ellenkező esetben ő is bírságra számíthat.
A téli ünnepi időszakra időzített pirotechnikai ellenőrzőakció részeként a rendőrség eddig közel 53 tonna pirotechnikai cikket foglalt le, 540 büntetőeljárást kezdeményezett és 606 személy ellen indított nyomozást.
2025 meghatározó év Románia és az erdélyi magyar közösség számára: új politikai helyzet alakult ki, miközben Európát háború és gazdasági bizonytalanság terheli. Magyarországon választások közelegnek – a belpolitikai viták Erdélyben is érzékelhetők.
Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára. Ez a Tordai-hasadék.
A földön 300 millió keresztény szenved állami elnyomásban vagy terrorszervezetek támadásaitól. Az erdélyi örmény gyökerekkel büszkélkedő Azbej Tristánnal, a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárral Kézdivásárhelyen beszélgettünk.
A parajdi sóbánya katasztrófájáról, a távolsági buszjáratok működtetésének újragondolásáról, a megyei hulladékgazdálkodásról esett szó többek között a Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnökével való év végi beszélgetésen.
Még karácsony előtt átadják a forgalomnak a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Országszerte több mint 7 millió lej értékben rótt ki bírságot az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a december 15. és 19. között végzett ellenőrzések nyomán.
Idén csaknem 3,6 millió peres ügyet tárgyaltak a romániai bíróságok, miközben a bírói álláshelyek közel 20 százaléka nincs betöltve – közölte pénteken a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM).
Pénzügyi bizonytalanságok és kormányzati megszorítások jellemezték Csíkszereda 2025-ös esztendejét, amelyet Korodi Attila polgármester az év utolsó rendes havi tanácsülésén értékelt pénteken.
Ünnepélyes díjátadón ismerte el Hargita megye tanácsa a megye három tűzoltóját és két kiváló sportolóját. Az ülés alatt költségvetésről, európai uniós projektekről és útépítésről is tárgyaltak a megye önkormányzati képviselői.
szóljon hozzá!