Kötelező lakásbiztosítás: fölösleges teher?

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Július elsejétől kellene működésbe lépnie a kötelező lakásbiztosítási rendszernek. Az illetékes hatóságok szerint az előkészületek jól haladnak, ám vannak olyan vélemények is, melyek szerint gyakorlatba ültetése egyszerűen lehetetlen. Az ezzel kapcsolatos törvénykezés az önkormányzatok számára is tartogat egy kis csemegét: a szociális segélyben részesülők biztosításának kifizetését ugyanis ezek nyakába varrja.

Rédai Botond

2010. április 19., 15:212010. április 19., 15:21

2010. április 19., 16:282010. április 19., 16:28

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy be lesz vezetve – fogalmazott Bíró Albin. A Biztosítás Felügyelet Tanácsának tagja szerint annyira rosszul van megalkotva az ezzel kapcsolatos törvény, hogy egyszerűen lehetetlen alkalmazni.

„Rengeteg az ellentmondás benne, ezzel együtt a gyakorlatba ültetéséhez szükséges lépések sem történtek meg” – részletezte a szakember. Mint mondta, a Központi Biztosítási Társaság (PAID) – amelynek hatáskörébe tartozik a teljes lebonyolítás – ugyan létrejött, ebben viszont a négy legnagyobb társaság nem vesz részt. Ugyanakkor a szükséges adatbázisok sem készültek el, emellett az alkalmazási normák körül sem a legtisztább a helyzet.

A szolidaritás elvére hivatkoznak

„A lakosság érdekeit nem nagyon látom a történetben” – magyarázza Bíró Albin. Hiszen a legnagyobb kártérítési összeg 20 ezer euró, ezzel manapság már nem sokra megy a károsult. Emellett olyan természeti katasztrófákra vonatkozik – földcsuszamlás, árvíz, földrengés – amelyek például vidékünkön nagyon ritkán fordulnak elő. És itt most jól következtet az olvasó: tűz, villám vagy szélvihar okozta károkra egyáltalán nem érvényesíthető ez a típusú biztosítás. „Nem hiszem, hogy itt minket ez különösképpen érintene. A szolidaritás elvére hivatkoznak, amikor azt mondják, mindenkinek fizetni kell” – állapította meg Bíró.

Mennyi az annyi?

A törvény betűje szerint a biztosítási összeg évi tíz vagy húsz euró. Utóbbi az „A” típusú épületekre alkalmazandó (például betonból vagy téglából készült), előbbi pedig a „B” típusú ingatlanokra (deszkából vagy éppen agyagból épített lakóházak). Az előírások szerint a rendszer beindulását követő három hónapon belül mindenkinek meg kell kötnie a biztosítást, ellenkező esetben 100–500 lej közötti büntetésben részesül. A bírságokat a polgármesteri hivataloknak kell kiszabniuk, noha az ebből befolyó pénz nem az ő zsebükbe landol.

Újabb teher az önkormányzatoknak?

A törvény egy igen kellemetlen meglepetéssel is szolgál az önkormányzatoknak. Ugyanis az előírások szerint ezeknek kellene fizetniük a szociális segélyben részesülők biztosításait. A szabályozásnak természetesen senki nem örül. „Ha új jövedelmi forrást nem adnak, akkor miből fizetjük ki ezeket az összegeket?” – méltatlankodott Ferencz Alajos. A csíkszentdomokosi polgármester felháborítónak tartja, hogy ezt a költséget is az önkormányzatok nyakába akarják varrni, olyan körülmények mellett, hogy így is már a tűrőképesség határán vannak. Gergely András csíkszentmártoni polgármester szerint a jogalkotónak arra is kéne gondolni, hogy legalább részben finanszírozza ezt. „Semmi értelme még ennél is jobban megterhelni a költségvetéseket” – mondta határozottan a községvezető. „Én csupán annyit tudok, a költségvetésben erre nincs és nem is lesz egy lejünk sem” – ezt már Rafain Endre, Tusnád község polgármestere nyilatkozta. Az elöljáró kifejtette, lassan kilátástalan helyzetbe kerülnek, rengeteg az adóságuk, a hivatal alkalmazottait érintő harmincöt százalékos fizetésmegvonás sem segíti a helyzetet. Hozzátette, hozzávetőlegesen 300 család részesül szociális segélyben a településen, utánuk legkevesebb 12 ezer lejt kellene fizetni a lakásbiztosításra. András Zoltán kászoni polgármester szerint sincs abban a helyzetben a község, hogy ezt a költséget finanszírozni tudná. „Egyelőre nem látok erre lehetőséget. Nagyon sok a mi esetünkben is a szociális segélyben részesülő, nem tudjuk helyettük vállalni ezt” – említette az elöljáró.

A takaró igen rövid

Ez egy nagyon rosszul kitalált törvény, sehol a világon ilyen nem működik – jelentette ki Bíró Albin, a Biztosítás Felügyelet Tanácsának tagja. Állítása szerint ott ahol nem tették kötelezővé, 90 százalék fölött van a lakásra megkötött biztosítások aránya. Az illetékes úgy véli, kilenc évvel ezelőtt, amikor elkezdődött ennek az elképzelésnek a kidolgozása, még volt értelme. „Mára viszont nem oldd meg semmit, mert a biztosítási kártérítésből még telket sem lehet venni. Sajátos kitalálmány ez, amely ha be is indul, nem fog működni ” – fogalmazott Bíró.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára

A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit

A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit
2026. február 05., csütörtök

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
2026. február 05., csütörtök

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok

A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak

A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak
2026. február 05., csütörtök

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja

A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja
2026. február 05., csütörtök

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket

Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában

Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában
2026. február 05., csütörtök

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt

Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt
2026. február 05., csütörtök

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról

A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról
Hirdetés