Kivételesen jó strandszezon

Rengeteg embert vonzott az utóbbi hetek rendkívül meleg, csapadékmentes időjárása a strandokra. Az előző évekhez képest Csíkban is jelentős forgalomnövekedésnek örülhettek a tulajdonosok és üzemeltetők, ám van olyan fürdőzőhely is, ahol különös módon épp a kánikula okoz problémát.

Pinti Attila

2012. július 17., 11:052012. július 17., 11:05

2012. július 17., 18:252012. július 17., 18:25

Hétfői strandmustránk első állomásán, a Szeredai-strandon épp az idén újrabetonozott medencék nagytakarításával és a hangulatos terasz kipofozgatásával foglalatoskodtak az alkalmazottak. Karácsony Szilárd üzemeltető elmondta, folyamatosan dolgoznak a csíkiak egyik közkedvelt strandjának jobb és szebb állapotba hozatalán, és ha a terveik szerint alakulnak a dolgok, akkor néhány éven belül visszaállítják az eredeti állapotokat – rendbe téve és beüzemelve többek között a meglehetősen lestrapált állapotban levő olimpiai méretű medencét is.

Jelenleg két medence áll a hűsölésre vágyók rendelkezésére, a „kocka bazinként” ismert harmadikat csak a kanalizálás alapos rehabilitációjával tudnák üzembe állítani, ám erre idén nem kerül sor. A napijegy felnőttek számára hét, míg a gyerekeknek és nyugdíjasoknak négy lejbe kerül, a vizet hetente egyszer cserélik ki teljesen.

„Tavaly alig voltak, idén viszont jó a forgalom. Sokan jöttek a teraszon kivetített focimeccsekért, de lehet nézni nálunk Forma–1 közvetítéseket, hamarosan pedig az olimpiát is. Kéthetente, pénteken és szombaton bulikat rendezünk, de bármilyen rendezvény lebonyolításához állunk rendelkezésre” – számolt be Karácsony Szilárd. Hozzáfűzte, sajnos az aszályos időszak rányomta a bélyegét a strand növényzetére, a fű szinte teljesen kiégett, hiába költöttek rengeteg pénzt a locsolásra.

A Zsögödi-strand idén felújított medencéiben a kissé hűvös idő ellenére többen is úszkáltak. Az egyik alkalmazott szerint nagyon változó a forgalom, de összességében elégedett a gyógyhatású ásványvízben megmártózó emberek számával. A félreeső helyen található strand június elején nyitotta meg kapuit, öt lejes felnőtt- és három lejes gyerekjeggyel. A tizenöt lejes órabérrel birtokba vehető teniszpályát főleg reggel korán és a késő délutáni órákban használják, a vizet – forgalomtól függően – hetente egyszer vagy kétszer cserélik.

A Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a Harvíz üzemeltette városi strand hatalmas népszerűségnek örvend a városlakók körében. A létesítmény adminisztrálásával megbízott Marucza Levente elmondta, az utóbbi időben folyamatosan telt házzal működtek, a két felnőtt- és egy gyerekmedence hétköznap is zsúfolásig megtelt. A városi uszoda szomszédságában található strandon nyolc, illetve öt lejért frissülhetnek fel – hangulatos zenével, sportpályával, nyugágyakkal és napernyőkkel kényeztetve – a felnőttek és gyerekek.

A szentegyházi strand területe a korábbi kettőről tizenegy hektárosra bővült, az új részekre Gál Zakariás tulajdonos egy teljes komplexumot szeretne felhúzni. „Jövőre egy olyan 50x20 méteres medencét építünk ki, amely hatvan centiről fokozatosan mélyül, de a legnagyobb mélysége nem lesz több másfél méternél, ugyanakkor körben ülőkéket hozunk létre, hogy a látogatóinknak ne kelljen a csövekbe kapaszkodniuk. Ezenfelül hőszigetelt ablakokkal és tömör falakkal téliesítjük, valamint fényáteresztő polikarbonáttal födjük be a jelenlegi medencét.”

A napijegy felnőtteknek tíz, gyerekeknek hét lejbe kerül, hétvégenként pedig élőzene várja a vendégeket. „Sokkal többen jönnek, mint tavaly, de érződik, hogy az embereknek kevés a pénzük, a vendéglőben alig van fogyasztás” – panaszkodott a tulajdonos.

A strandszezon hossza nagymértékben függ az időjárástól, ám egyelőre úgy tűnik, hogy jövedelmező lesz az üzemeltetők számára az idei nyár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
2026. augusztus 26., szerda

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd

Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd
Hirdetés