Kisboldogasszony Falunapokra készülnek

Kilencedik alkalommal szervezik meg a Kisboldogasszony Falunapokat szeptember 7–8. között Csíkrákoson és a közigazgatásilag hozzá tartozó Göröcsfalván. A kétnapos rendezvény keretében ismét lesz BM Ifisátor, ahol számos érdekes programmal várják a kisgyermekeket és a fiatalokat.

Barabás Hajnal

2013. szeptember 05., 16:532013. szeptember 05., 16:53

2013. szeptember 05., 21:002013. szeptember 05., 21:00

„Egy átfogó kulturális élményt szeretnénk nyújtani a résztvevőknek, a helyi értékekre fektettük a hangsúlyt” – mondta Antal Géza szervező. Szombaton a sportrendezvényekkel kezdődnek a falunapok, 11 órától repülőgép-modellező bemutatót tartanak a Sósréten, 14 órától pedig a focipályán minifoci-bajnokságot, majd 16 órai kezdettel akadálypályás bicikliversenyt rendeznek ugyanitt.

A búcsús szentmisét vasárnap fél egytől tartják, délután pedig a hagyományőrző néptánccsoportoké lesz a főszerep: 16 órától fellép a Csalogány, majd a Gyöngyvirág néptánccsoport és a Pacsirta dalegylet. Tíz perccel 18 óra előtt a 18 éveseket köszöntik röviden, majd folytatódik a kulturális műsor. 18 órától a csernátoni néptánccsoport előadását láthatják az érdeklődők, 18.30-tól a Csíki Kamarazenekar koncertezik. A madarasi népi zenekar is fellép 19 órától, őket a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes követi a Júlia szép leány című előadással. 22 órától a Kon-Takt zenekar koncertezik.

A BM Ifisátor programjai

Az ifjúsági sátorban mindkét nap állandó foglalkozások zajlanak a kisgyermekek számára, lesz arcfestés, gyöngyfűzés, nemezelés, sőt várhatóan még bohóc is – sorolta Császár Imola, a BM Ifjúsági Sátor koordinátora. Ugyanakkor ifjúsági vetélkedők, ügyességi csapatjátékok, közös versmondás, filmvetítés és flashmob is szerepel a programok között. Szombaton este a fiatal zenekaroknak nyújtanak teret a bemutatkozásra, fellép a helybéli ifjakból álló Missing Pieces együttes 19 órától, majd a marosvásárhelyi Vecker zenekar koncertezik.

A vasárnap legnépszerűbb rendezvénye a sütiverseny lesz. „Tavaly szerveztük meg először, úgy gondoltuk, a falubeli háziasszonyoknak is jár elismerés az általuk készített finom süteményekért. Meglepett minket is, hogy milyen sokan beneveztek, közel húszan, reméljük, idén is ilyen népszerű lesz a sütiverseny” – mondta Antal Géza. A sütemények mustráját 16 órától tartják, 17 órától rovásírás-oktatás lesz, 18 órától pedig viccmondó verseny. A díjátadót követően este a BM-bulin szórakozhat az ifjúság.

A Kisboldogasszony Falunapokat a Bogátalji Mozgalom, valamint Csíkrákos önkormányzata közösen szervezi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés