Kisboldogasszony falunapok kilencedszer

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Ifjúsági programokban bővelkedő falunapokat tartottak Csíkrákoson és a közigazgatásilag hozzá tartozó Göröcsfalván a hétvégén.

Barabás Hajnal

2013. szeptember 08., 19:282013. szeptember 08., 19:28

2013. szeptember 08., 19:462013. szeptember 08., 19:46

A göröcsfalvi kultúrotthon udvarán rendezték meg kilencedik alkalommal a Kisboldogasszony Falunapokat. A BM ifjúsági sátor is itt kapott helyet. „Másodszor állítottunk ifi sátrat, eddig nagyon jó hangulat uralkodott benne, a kisgyermekek számára is biztosítottunk programokat, gyöngyfűzést, arcfestést, gyurmázást, illetve a nagyobb korosztály is jól érezte magát az esti koncerteken” – mondta Kovács Zsolt, a Bogátalji Mozgalom elnöke. A sátor előtti üzenőfalon lévő cédulák feliratai is megerősítették, hogy szombaton este hangulatos koncertet adott a helybéli ifjakból álló Missing Pieces együttes.

A szervezők ugyanakkor különböző ügyességi játékokba is bevonták a fiatalságot. „Például Aki keres talál! elnevezésű játékunkban a fiataloknak egy lista alapján kellett különböző dolgokat összegyűjtsenek a település területéről két óra leforgása alatt, az lehetett élő kecske, vagy akár egy 1991-es naptár is” – magyarázta a szervező. Hozzátette: programjaikkal közel háromszáz embert sikerült megmozgatniuk. Vasárnap délután felléptek a helyi hagyományőrző csoportok: a Csalogány, majd a Gyöngyvirág néptánccsoport és a Pacsirta dalegylet. „Sokat szerepeltek ezek a csoportok Csíkszeredában és más településeken, de itthon más, nagy az izgalom a gyerekek részéről, mert itt vannak a szülők, és mindenki ki akarja vágni a rezet rendesen” – tréfálkozott Fodor Csaba, a Csalogány Néptánccsoport vezetője, akit a fellépés előtt kérdeztünk.

 Miközben ropták a táncot a színpadon, megérkeztek a sütiverseny résztvevői is, magukkal hozva csokis finomságaikat, idén ugyanis csokoládé alapú süteményeket vártak a háziasszonyoktól a szervezők. „Amerikai krémest sütöttem, tulajdonképpen egy kakaós piskóta, tetején pudingos krém van és tejszínhab” - sorolta Csiszer Mónika, a 15 éves göröcsfalvi lány, aki érdeklődésünkre elmondta nagyon szeret sütni, ezért is nevezett be a sütiversenyre. „Csokis-diós kavart tésztát készítettem, ez a családunk kedvence, tavaly édesanyám versenyzett, ő akkor második díjat nyert, ezért neveztem be most én is” – mondta Császár Zsófia, egy másik versenyző.

A Kisboldogasszony Falunapokat a Bogátalji Mozgalom, valamint Csíkrákos önkormányzata közösen szervezte. „Próbáltunk a szűkös anyagi lehetőségekhez képest olyan programot összeállítani, ami mindenkit megszólít.  A tavalyihoz hasonló programokat szerveztünk, újdonság, hogy idén bográcsos pityókás tokányt készítettünk, az ittlévőket, a vendégeinket, a fellépőket megkínáltuk egy tál meleg étellel, reméljük jövőre már főzőversenyt is szervezhetünk” – összegezte Császár Attila, Csíkrákos polgármestere.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés