
Fotó: Iochom Zsolt
A Kájoni János Megyei Könyvtár meghívására Bartos Erika, a népszerű Bogyó és Babóca, valamint az Anna, Peti, Gergő könyvsorozatok szerzője pénteken Csíkszeredában mesélt a kicsiknek.
2013. június 29., 17:092013. június 29., 17:09
2013. június 30., 12:472013. június 30., 12:47
A csíkszeredai gyerekek körében is igen népszerűek a fent említett könyvsorozatok, ezt bizonyította az is, hogy nagyon sokan elmentek a szerzővel való találkozóra, a könyvtár előadóterme zsúfolásig megtelt. Bartos Erika négy Bogyó és Babóca-mesét (köztük egy még meg nem jelentet) és két, Annáról, Petiről és Gergőről szóló mesét hozott a csíkszeredai közönségének, majd Gergőke Tomi macijáról mutatott fotókat különböző jelmezekbe bújtatva, a gyerekek nagy örömére. A találkozó végén sor került a Bogyó és Babóca-rajzfilm betétdalának közös eléneklésére is. Sok gyerek hozta el magával kedvenc Bogyó és Babóca- vagy Anna, Peti, Gergő-könyvét, ugyanakkor a helyszínen kedvezményesen lehetett vásárolni is belőlük, amelyeket aztán Bartos Erika szívesen dedikált is. Hozott magával kifestősöket is a gyerekeknek, a könyvtár munkatársai pedig – az egyik cukrászda által felajánlott – süteményt osztottak szét.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!