Kezdődik a csemeték ültetése

Több millió facsemetét ültetnek el ezen a tavaszon is a Hargita megyei erdőkben. Van, ahol már napok kérdése a munka megkezdése, máshol a hónap végén látnak hozzá a csemeteültetéshez.

Kovács Attila

2014. március 13., 08:392014. március 13., 08:39

2014. március 13., 11:022014. március 13., 11:02

Mivel túl sok hó nem maradt az erdőkben, a csemeteültetés megkezdését elsősorban a magas hőmérsékleti értékek befolyásolják. A szépvízi erdészeti hivatal által felügyelt területeken, amelyek nemcsak Hargita, hanem Bákó megyében is találhatók, rövidesen földbe kerülnek az első csemeték, ahogy az időjárás ezt lehetővé teszi – tudtuk meg Szabó Máriától, a hivatal vezetőjétől. A saját csemetekertben termesztett kis fák egy részét már elő is készítették ültetésre. Összesen 24 hektáron végeznek teljes beültetést, 12 hektáron pedig hézagpótlás történik. Az elkövetkező időszakban 140 ezer facsemete kerül a földbe, ezek túlnyomó része lucfenyő; jegenye- és vörösfenyőből kevés van. A korábbi évek ültetvényeit különösebb károsodás nem érte, Szabó Mária szerint a szárazság ellenére is megmaradtak és növekednek a fák.

Tarvágások után új ültetvények

A korábbi évekhez hasonló nagyságú területet, 134 hektárt ültetnek be facsemetékkel a Csíki Magánerdészet ügykezelésébe tartozó erdőkben, ugyanakkor 36,6 hektáron végeznek hézagpótló ültetést. Májer Emese, a hivatal vezetője szerint a tarvágásokat követő két nyár után az érintett területeken már új ültetvénynek kell lennie, a felújító erdővágások nyomán pedig, ahol nem megfelelő a természetes megújulás, hézagpótlásra van szükség. Most 612 ezer facsemetét ültetnek el, ennek nagy többsége lucfenyő, kisebb százalékban vörös-, illetve jegenyefenyő, valamint juhar. A Csíki Közbirtokosságok Egyesületéhez tartozó 30 közbirtokosság csemetekertjeiből származik az ültetőanyag jó része, az elmúlt években történt telepítések eredményei megfelelők – tudtuk meg.  Március végén szeretnék elkezdeni az ültetést, amely áprilisban folytatódik.

Lucfenyőből van a legtöbb

A Hargita Megyei Erdőigazgatóság ebben évben a megyében 268 hektáros területen végez csemeteültetést, ebből 110 hektár állami tulajdonú erdőterület, 157 hektár pedig az igazgatóság által adminisztrált közbirtokossági tulajdonú erdő-közölte az Agerpres hírügynökség. Az említett területeken 1 millió 300 ezer facsemetét ültetnek el, amelyek nagy részét saját ültetvényeken, csemetekertekben növeltek, a többit pedig termelőktől vásárolják. Jelentős részük  lucfenyő, kevesebb a jegenye- és vörösfenyőt, tölgyet, akácot és juhart ültetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés