Kevesebben az iskolapadban

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Nagy a diáklétszám idei csökkenése – értékelte Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője a jelenlegi tanévben iskolába, óvodába járók számának összegzése után. A gyermekek száma évek óta kevesebb, ezúttal 1,68 százalékkal apadt a diákpopuláció.  

R. Kiss Edit

2014. november 06., 10:542014. november 06., 10:54

2014. november 06., 10:552014. november 06., 10:55

Ebben a tanévben is folytatódik a diáklétszám évek óta tartó csökkenése, a jelenség azonban ezúttal az eddiginél is hangsúlyosabb: a Hargita Megyei Tanfelügyelőség adatai szerint előző tanévhez viszonyítva most 1,68 százalékkal kevesebben tanulnak a megyebeli oktatási rendszerben. Szám szerint több mint kilencszáz diákkal van kevesebb az óvodákban, iskolákban.

Iskolakezdés után szokta összesíteni a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, hogy pontosan hány gyermek részese a megyei oktatási rendszernek. A Bartolf Hedvig főtanfelügyelő által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint ebben a tanévben Hargita megyében összesen 53 346 óvodás, elemista és általános iskolás, középiskolás, szakiskolás, továbbá a gyakorlati, posztlíceális, speciális, magán- és felnőttoktatásban részt vevő személy tanul a megyebeli tanintézetekben. Tavaly az összdiáklétszám 54 257 volt, ami azt jelenti, hogy erre a tanévre 1,68 százalékos csökkenés következett be. Az óvodások és iskolások száma idén összesen 52 767, ez 1,64 százalékkal kevesebb, mint az előző tanévben.

„Nagyon nagy a csökkenés”

Bartolf Hedvig úgy értékelte, „nagyon nagy” a csökkenés, hisz több mint kilencszáz gyermekkel kevesebb van az oktatási rendszerben. A diáklétszám folyamatosan apadt az elmúlt években is, a csökkenés azonban ennél kevesebb, egy százalék körüli szokott lenni. „Vannak kiugró évek, mint ez is, amikor hangsúlyosabb a gyermeklétszám csökkenése, de olyanok is, amikor ez a fogyás kisebb” – mutatott rá a főtanfelügyelő. Az adatokból úgy látja, a gyermeklétszám leginkább vidéken esik, ezen belül is Székelyudvarhely, illetve Székelykeresztúr környékén hangsúlyosabb. Bartolf Hedvig rámutatott, a diáklétszám csökkenése egyértelműen kihatással van az oktatási rendszer felépítésére, kevesebb pedagógusi állás fenntarthatóságát, kevesebb osztály indítását vagy a szimultán oktatás bővülését eredményezi.


Minden szinten kevesebben

A Hargita Megyei Tanfelügyelőség adatai szerint ebben a tanévben ötvennel kevesebb csoport és osztály indult a megyebeli tanintézetekben, mint az előzőben. Ez 1,87 százalékos csökkenést jelent. Román tagozatra a megyében ebben a tanévben 9002 diák jár, ez 1,33 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A magyar diákok létszáma most 43 765, ez 1,71 százalékos csökkenés az előző tanévhez képest. Az óvodások 10 308-an vannak összesen, 0,86 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. Az elemistáknál nagyobb a csökkenés, a 16 265-ös diáklétszám 1,33 százalékkal kevesebb gyermeket jelent, mint ahányan egy évvel ezelőtt jártak elemibe. Felső tagozaton majdnem ugyanakkora a gyermeklétszám, mint egy évvel ezelőtt, a jelenlegi 13 099-es diáklétszám csak 0,02 százalékos csökkenést jelent. Középiskolába 9,83 százalékkal kevesebb, 10 691 diák jár, esetükben azonban azért is nagy a csökkenés, mert a jelenlegi tanévtől iratkozhattak be ismét kilencedik osztálytól szakoktatásba a diákok. A megyében szakiskolába ebben a tanévben 1281 diák jár, posztliceális képzésben 647-en, mesterképzésben 55-en, gyakorlati felkészítésen 21-en vesznek részt. A Második esély programban 157 felnőtt tanul, a speciális oktatásban 243, a magánoktatásban pedig 579 a diáklétszám.

A demográfiai változások után

Amint a statisztikai hivatal adatai alapján év elején megírtuk, a magyar diákok létszáma Hargita megyében több mint tízezerrel csökkent az 1997-1998-as és a 2013-2014-es tanév között. Portálunknak akkor egy helyi szociológus rámutatott, a diáklétszám csökkenése a demográfiai változásokat követi. Egyik ilyen a népességfogyás, de hozzájárul a jelenséghez, hogy a családok kevesebb gyermeket vállalnak, hogy kitolódott az első gyermek vállalásának időpontja, továbbá kisebb mértékben, de az elvándorlás is – fejtette ki a szakember.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés