Kettéroppantak a fák a hó súlya alatt

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nemcsak a közlekedésben voltak fennakadások, károkat is okozott a szerdán délután kezdődött sűrű havazás Csíkszeredában és környékén. A márciusi tél miatt változik a megyeszékhelyen a tavaszi nagytakarítás ütemterve.

Pinti Attila

Barabás Hajnal

2016. március 24., 16:582016. március 24., 16:58

2016. március 24., 18:402016. március 24., 18:40

„Szerda este héttől éjfélig megállás nélkül dolgoztak a munkatársaink, három járművel az utakat, eggyel a járdákat tisztítottuk meg. Annyira sűrűn havazott, hogy alig volt látszata a munkánknak” – vázolta a szerda éjszakai helyzetet Bors Béla, az Eco Csík Kft. igazgatóhelyettese. Összesen 42 tonna sót szórtak ki, és 600 liter kalcium-kloridot is felhasználtak.

Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere elmondta, szerdán délután, az időjárási viszonyokat figyelembe véve jelezték a regionális hulladékgazdálkodó Eco Csík Kft.-nek, hogy szükség lesz hóeltakarításra a városban. „Nehezítette a munkájukat, hogy nem voltak készenlétben, és kevesebb munkaerővel kellett elvégezzék a feladatot” – részletezte az alpolgármester. Ugyanakkor a parkolók kitakarításával is voltak fennakadások, kevés ember állt a fizetéses parkolókat ügykezelő City Parking Kft. rendelkezésére.

Csíkban több helyen is megrongálódott szerda este a villanyhálózat a nagy mennyiségű hó, illetve a vezetékekre borult fák, faágak miatt. Csíkszeredában egyébként főként a fák sínylették meg a jelentős hómennyiséget. A Temesvári sugárút és Decemberi Forradalom utca között tört ketté egy nyírfa, míg a Kossuth Lajos utcában több kisebb ág esett a parkoló autókra. A legnagyobb pusztítást a súlyos, vizes hó a központi parkban végezte: több fűzfa vastag ága is letörött. A Fenyő szálló és a Vákár Lajos Műjégpálya közötti hatalmas fűz derékban tört el, földre zuhant ágai alig egy méterrel kerülték el a közelben parkoló autókat. A Hargita Megyei Mentőszolgálat diszpécserszolgálatától megtudtuk, Csíkszeredából és környékéről nem futott be riasztás olyan sérülésről, balesetről, amely közvetlen összefüggésben lett volna a havazással.

Változik a nagytakarítás ütemterve
Elmaradt a csütörtökre ütemezett tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában a Nagy István, illetve a Szív utcákban a télies időjárás miatt. Ezeken a helyeken április 6-án végzik el a portalanítást az Eco Csík Kft. munkatársai. A péntekre tervezett munkát is elhalasztják, így a Brassói úton, valamint a Mérleg utcában április 7-én fognak takarítani. Legközelebb kedden folytatják a nagytakarítást a Müller László utcában, délután egy és este nyolc óra között, szerdán pedig a Pacsirta sétány következik. Az akció szervezői megkérik a lakosságot, hogy a munkálatok idejére ne hagyják járműveiket az érintett szakaszokon.

A 13A jelzésű országút Csíkszereda–Székelyudvarhely közötti szakaszán forgalomkorlátozást vezettek be a 7,5 tonnánál nehezebb járművek számára szerdán este. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a hóeltakarítók nehezen birkóztak meg a sűrű havazással, két nyerges vontató pedig elakadt, az utászok segítségével vontatták a teherszállítókat biztonságos helyre. Az úttesten felgyülemlett hó helyenként elérte az öt centimétert. A súlykorlátozást hajnalban oldották fel. Reggelre 35 csúszásmentesítő gépjármű több mint 300 tonna sót és 50 tonna homokot szórt szét a Hargita megyei közutakon.

A rendőrség közlekedésrendészeti osztálya sem tétlenkedett szerdán: Hargita megye több, magasabban fekvő pontjára vezényeltek ki egységeket, hogy felügyeljék a közúti forgalmat – közölte Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hangsúlyozta, az ellenőrzéseket baleset-megelőző céllal tartották, így a többek között Szépvíz, Kalonda-, Tolvajos- és Bucsin-tető, valamint Csíkszereda székelyudvarhelyi kijárata közelében állomásozó közlekedésrendészek nem engedték tovább haladni a nyári gumiabronccsal közlekedő gépkocsikat. A kirótt bírságokról érdeklődve a szóvivő elmondta, nagyon kevés esetben akadt fenn a rostán nem megfelelő abronccsal szerelt autó, bírság helyett pedig legtöbb esetben csupán figyelmeztetésben részesítették a vezetőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban

Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában

Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában
2026. július 03., péntek

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt

Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt
2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés