
Fotó: Veres Nándor
Jó szénatermésben bíznak a Hargita megyei gazdák. „Várhatóan 25 százalékkal jobb lesz a szénatermés idén” – erősítette meg Török Jenő is, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.
2013. július 09., 21:422013. július 09., 21:42
2013. július 10., 19:162013. július 10., 19:16
Tavaly a hosszan tartó szárazság nagyon rossz szénatermést eredményezett, ebben az évben viszont a tavalyinál jobb, de a korábbi évekhez viszonyítva átlagos szénahozammal számolhatnak a kaszálótulajdonosok. Ahogy az idő engedi, két eső között kaszálnak a gazdák, ki kézzel, ki géppel.
„Nem könnyű a hegyoldalban kaszálni, inkább géppel szoktunk, csak ezeken az oldalakon, ahol meredek, ott kaszálunk kézzel” – magyarázta két kaszavágás között Szőcs András gyimesfelsőloki gazda. „Tavasszal erősen megsült a fű, a nagy melegek megkapták, most aztán, hogy az esők beálltak, jó termésnek mutat, úgyhogy, ha az idő engedi, lesz, amit megkaszálni” – tette hozzá bizakodva a két és fél hektár területtel rendelkező gazda. Mint mesélte, két rendben szoktak kaszálni, július elseje után először, aztán valamikor augusztus végén sarjút, de szerinte csak ott lesz sarjú, ahol megtrágyázták.
„Gyimesben több mint 3500 hektár kaszáló van, ennek körülbelül 25 százalékát szokták kézzel lekaszálni” – mondta Gyimesközéplok polgármestere, Mihók Péter. Az évi kétszeri kaszálást, illetve a július elseje utáni első kaszálást sokan a területalapú támogatás agrárkörnyezet-gazdálkodási csomagjának (P1 és P1.2) igénylése miatt vállalták. Akik kézzel kaszálnak, plusz 58 eurót igényelhettek hektáronként.
„Hargita megyében 2013-ban 31 099 gazda nyújtott be SAPS-támogatási kérelmet, az igénylések feldolgozása még folyamatban van. Ebből 24 285 gazda kért agrárkörnyezet-gazdálkodásra támogatást, 28 854 gazda pedig hegyvidéki támogatást” – tudtuk meg Vitos Zsuzsannától, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség munkatársától. A tavaly tavasszal kérelmezett támogatást idén ősszel vehetik kézbe a gazdák.
Hargita megyében egyébként 157 868 hektár kaszálóra és legelőre kértek területalapú támogatást.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!