Készülnek az iskolákban a próbaérettségire

November végén, illetve december elején kell megszervezni a középiskolákban az első próbaérettségit. Az iskolákban zajlanak már az érettségire való felkészítők és készülnek már a próbavizsgákra is.

R. Kiss Edit

2012. november 07., 15:552012. november 07., 15:55

2012. november 07., 16:152012. november 07., 16:15

Elkezdődött már az érettségire való felkészülés az iskolákban, zajlanak a konzultációk az érettségi tárgyakból a diákok számára. Szintén a felkészülés részeként ebben a tanévben két próbaérettségi is lesz, az elsőt az iskolák szervezik meg saját tételekkel a november 20. – december 10. közötti időszakban. Jelenleg már zajlik a próbavizsgák előkészítése, a tételek kidolgozása.

Mihály Géza, a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola igazgatója elmondta, ezen az első próbavizsgán az első három középiskolai év anyagából illetve a tizenkettedik osztály első félévének anyagából állítják össze a tételeket. Mivel a dolgozatírás időszakában lesznek a vizsgák,  valószínűleg, hogy a próbavizsgákat számítják be dolgozatnak és az ezekre kapott jegyek kerülnek be a naplókba – mondta még el az igazgató. Közölte, a konzultációk is folyamatban vannak már, a diákok többsége jár is ezekre. Mihály Géza hozzátette, bár még nem biztos, hogy lesz lehetőség szakmai érettségire, van néhány diák, aki erre hivatkozva nem kér a felkészítőkből, mondván, hogy a szakmai érettségihez nem kell neki például a matematika.

A szakmai érettségi bevezetése még nem biztos, jelen pillanatban még a hagyományos értettségi van érvényben, ezért minden diákuknak ajánlják a konzultációkon való részvételt – mondta Borbély Botond, a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola igazgatója. A próbavizsgákról elmondta, készülnek rájuk, folyamatban van az időpontok egyeztetése és katedránként szervezik meg a tanárok a vizsgákat, fogalmazzák meg a tételeket. A próbavizsgákat szükségesnek tartják, tapasztalják meg a diákok a vizsgakörülményeket, hogy milyen három órán át oldani egy tételsort, szembesüljenek a tételek követelményeivel – mondta az igazgató. Leszögezte, ami tőlük telik, mindent megtesznek az értettségire való felkészülés érdekében, a sikerhez azonban a diákok megfelelő hozzáállása és a szülők támogatása is szükséges.

Varga László, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium igazgatója is arról számolt be, hogy készülnek már a próbavizsgákra, tantestületi ülésen már foglalkoztak a vizsgák megszervezésével. A próbavizsgák szükségességéről az igazgató úgy vélekedett, hogy az érettségire nem lehet eleget készülni, amint azonban rámutatott, a pedagógusok között megoszlanak a vélemények arról, hogy megfelelőek-e a kijelölt időpontok a próbavizsgákra illetve, hogy kell-e két próbaérettségi.

Az első próbaérettségi lebonyolítása után december 10–17. között ismertetik az eredményeket a diákokkal, ezt követően pedig az eredmények elemzésének az időszaka következik. A jegyeket, a felkészülés helyzetét a szülőknek is be fogják mutatni. Tavasszal egy újabb, ezúttal már megyei szinten egységes próbaérettségi zajlik majd le, amelyen ismét felmérhetik az érettségi előtt állók, hogy hogyan haladnak a tananyaggal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől

Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől
2026. március 30., hétfő

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton

Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton
2026. március 30., hétfő

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben

Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Látogatóközpont mutatja be a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp értékeit

Egy létesítmény, mely egyszerre szolgálja a természeti értékek megőrzését és a látogatói élmény fejlesztését – felavatták pénteken a Szent Anna-tó – Mohos Tőzegláp Ökocentrum és Tudásközpontot.

Látogatóközpont mutatja be a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp értékeit
2026. március 29., vasárnap

Örökletes és ritka betegségek orvosa

Amikor nem találják egy betegség okát, többszöri orvosi konzultáció után sem állítható fel pontos diagnózis, akkor „lép képbe” a genetikus szakorvos. Az örökletes és nagyon ritka betegségekről Baczoni Balázs genetikus szakorvossal beszélgettünk.

Örökletes és ritka betegségek orvosa
Örökletes és ritka betegségek orvosa
2026. március 29., vasárnap

Örökletes és ritka betegségek orvosa

2026. március 28., szombat

Levélszavazás: megkezdődött a voksok leadása a csíkszeredai főkonzulátuson

Elkezdődött a levélszavazatok gyűjtése Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán: a választók szombattól vehetik át levélcsomagjaikat, illetve adhatják le voksukat, ugyanakkor szükség esetén segítséget is kérhetnek a papírok kitöltéséhez.

Levélszavazás: megkezdődött a voksok leadása a csíkszeredai főkonzulátuson
Hirdetés