Fotó: Kristó Róbert
Elsősorban az időjárástól függ, hogy mikor kezdődik Csíkszeredában a polgármesteri hivatal által szervezett általános tavaszi nagytakarítás. Lehet, hogy csak húsvét után kerül erre sor.
2012. március 19., 15:492012. március 19., 15:49
2012. március 19., 18:062012. március 19., 18:06
Több éve szervez tavasszal általános nagytakarítást Csíkszeredában a polgármesteri hivatal, gépi és kézi sepréssel, mosással, porszívózással. Ilyenkor szállítják el a zöldfelületek lomtalanítása, illetve a fák nyesése nyomán keletkező hulladékot, és a tömbházak közötti zöldövezeteket is felújítják, fákat, virágpalántákat ültetnek. Szőke Domokos alpolgármester szerint elsősorban az időjárástól függ, mikor kezdődik el az akció. Mint elmondta, elképzelhető, hogy csak húsvét után, áprilisban kezdenek, bár ő szeretné, ha már azelőtt el lehetne indítani a takarítást.
Akárcsak a korábbi években, most is számítanak a lakók közreműködésére a tömbházak közötti zöldövezetek rendezésében. Ehhez azonban meg kell várni, hogy olvadjon el a hó, engedjen ki a föld, hogy alapos, hatékony munkát lehessen végezni. Az útlezárásokkal és parkolási tilalommal is járó általános tavaszi nagytakarítás szakaszonkénti időpontjairól és helyszíneiről nemcsak a sajtóból, hanem a tömbházak bejáratainál kifüggesztett hirdetésekből is értesülhetnek majd a lakók, legalább egy héttel a kezdés előtt. Addig is már elkezdték az utcák seprését, portalanítását, ahol erre lehetőség van, és a porszívó autót is üzembe helyezték.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
szóljon hozzá!