Kergeolimpia lesz a hétvégén

Izgalmas programokkal készültek a hétvégére rendezett kergeolimpia szervezői. Péntek délelőtt Csíkszeredában, a megyeháza parkolójában a kergejárgányok kiállítását, szombaton pedig ezek csúszási „tehetségét” tekinthetik meg a résztvevők Hargitafürdőn.

Barabás Hajnal

2015. március 05., 19:392015. március 05., 19:39

2015. március 05., 23:232015. március 05., 23:23

Az évekkel ezelőtt nagy népszerűségnek örvendett kergeolimpiát ezúttal március 7-én szervezik meg, ismét a hargitafürdői Ozon Szállodánál. A szombati programokat megelőzően pénteken a megyeháza parkolójában 10 órától kiállítják a versenybe szálló kergemobilokat.

Szombaton kilenc és tizenegy óra között lehet regisztrálni a versenyekre az Ozon Szálló előtt. 12 órától begyújtják az olimpiai lángot, utána motorosszános versenyen mérkőzhetnek meg az érdeklődők, 13 órától pedig hivatalosan is megnyitják a rendezvényt. A megnyitót követően lesz lufieregetés, majd asszonycipelési verseny. A fő műsorszámot 14 órától tartják, ekkor csúsznak le a sípályán az ötletes kergejárgányok. 16 órától stand up comedy lesz, fellép Zsók Levente, a díjátadó ünnepséget ezt követően, 17 órától tartják meg. 18 órától koncerten és bulin szórakozhatnak a résztvevők, este fél nyolctól fáklyás lesiklást is szerveznek.

A kergeolimpiára bárki benevezhet egy lecsúszásra alkalmas járgánnyal. A szervezők minden résztvevőt díjaznak, a legötletesebb jármű készítője pedig elviheti a fődíjat. Az olimpiára ingyenesen lehet benevezni a helyszínen, illetve pénteken a kergemobilok kiállításán.

A rendezvény hivatalos facebook oldalán megjelent információk szerint, a következő időpontokban indulnak szombaton különjáratok Hargitafürdőre Csíkszeredából, a Szabadság térről: 09.00-kor, 10.00-kor, 11.00-kor, vissza pedig 18.00-kor, 19.00-kor, valamint 20.00-kor. Az időpontok irányadóak, amint megtelik egy autóbusz, indul. A jegy ára: 10 lej oda - vissza.

A részletes programról a www.adiharghita.ro honlapon, valamint a 0736-883 803-as telefonszámon értesülhetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés