
Fotó: Kristó Róbert
Ünneplőkkel telt meg pénteken a csíkdánfalvi kultúrotthon, ahol ünnepi műsorral emlékeztek meg a csíkdánfalvi oktatás négyszázadik évfordulójáról.
2014. november 14., 19:092014. november 14., 19:09
2014. november 14., 19:102014. november 14., 19:10
1614-ből származik az az első feljegyzés a településen folyó oktatásról, amely Mátyás deák nevét említi, ami egyértelműen tanítóra utal. Dánfalván az 1961-1962-es tanévtől középiskolai oktatás is van, a Petőfi Sándor Szakközépiskolában napközis óvodai oktatás, középiskolai oktatás és szakképzés is zajlik.
A jubileumi ünnepség ünnepi szentmisével kezdődött, ezt követően került sor az ünnepi műsorra és a beszédekre, majd kopjafát avattak és iskolatörténeti kiállítással emlékeztek négyszáz éves múltról.
„Az ünnepben a legszebb és a legfontosabb az együttlét. Az, hogy ilyen sokan összegyűltünk, megadja a tiszteletet a múltnak, melyben a közösség minden tagjának része van. Büszkék vagyunk arra, hogy csíkdánfalvi oktatásra vonatkozó első írásos dokumentum 1614-ből származik. A nehézségek ellenére is a négyszáz éves évforduló megmaradásra kötelez minket, elődeinktől kapott örökségünket féltve őrizzük, s ebből mindenkinek kötelessége kivenni a részét” – emelte ki Kajtár Csaba, az iskola igazgatója.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!