Jóváhagyták a sportoktatási programot

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

„Minden gyermek tudjon korcsolyázni a második osztály végén, minden gyermek negyedik osztály végén tudjon úszni” – fogalmazta meg Csíkszereda polgármestere az önkormányzati képviselő-testület által elfogadott sportoktatási program lényegét.

Barabás Hajnal

2013. július 26., 18:442013. július 26., 18:44

2013. július 29., 23:142013. július 29., 23:14

Nemrég egyezetett a csíkszeredai önkormányzat az általános iskolák vezetőségével, a tornatanárokkal, valamint a Hargita megyei szaktanfelügyelővel a sportoktatási programról. Az elképzelések szerint az iskolakezdéstől heti rendszerességgel oktatják majd a korcsolyázást az előkészítő osztályosoknak, az elsősöknek, valamint a másodikosoknak, az úszást pedig a harmadik és negyedik osztályosoknak.

„Az úszással kapcsolatban gyakorlatilag már a megbeszélésen megegyeztek, hogy melyik nap melyik iskola veszi igénybe reggel nyolc órától délután egyig az uszodát” – újságolta Ráduly pénteken. Az elöljáró hozzátette: az uszodában egyszerre csak két osztály tanul majd úszni. A gyermekekre két úszómester, valamint a tornatanáruk vigyáz majd. „A város biztosítja az úszómestereket a tevékenység mellé, illetve biztosítja azt, hogy a testnevelő szakos tanároknak a többlet óradíját megtéríti” – magyarázta a városvezető. A korcsolyázás oktatását már két évvel ezelőtt elkezdték, idéntől viszont rendszeresítenék a tevékenységet. Azokon a napokon pedig a tanulók kilencre járnának iskolába.

„Jégkorongedzők tanítanák korcsolyázni a gyermekeket, idéntől komoly, síppal-dobbal ellátott oktatást képzeltünk el. Jártam Székesfehérváron korcsolyaoktató órán, és komoly felszerelésekkel, szervezetten tartották, itt is ilyen formában szeretnénk megszervezni” – árulta el a polgármester. Újdonság lesz az is, hogy a szülők ezúttal nem fognak részt venni az órákon.

„Szeretnénk megnyerni a tanító néniket és a szülőket a programnak” – fogalmazott Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. A szülőknek ugyanis az úszásra három, míg a korcsolyázásra 1,50 lejes kiadással kell számolniuk minden alkalommal az ősztől kezdve, ugyanakkor a szülőknek kell gondoskodniuk a felszerelésről is, mint például a korcsolyáról, a sisakról, a fürdődresszről, a törülközőről és az úszósapkáról.

„Két olyan készségnek a kiművelését biztosítjuk a városban, amelyre az országban ebben a formában ma sehol sincs lehetőség” – fejtette ki Ráduly. Az úszásoktatói program Csíkszeredában nyolcszáz 3-4. osztályos tanulót érint, míg korcsolyázni ősztől több mint 1200 gyermek kezd el heti rendszerességgel. A program igény esetén nyitott mind a nagycsoportosoknak, mind az 5-8. osztályosoknak.

 A kulturális intézményvezetők tevékenységét értékelik

Az önkormányzati képviselő-testület döntött a kulturális intézményvezetők tevékenységét kiértékelő bizottság létrehozásáról is. 2008-ban kötöttek szerződést Gyarmati Zsolttal, a Csíki Székely Múzeum igazgatójával, András Mihállyal, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vezetőjével, valamint Parászka Miklóssal, a Csíki Játékszín igazgatójával. Az ötéves futamidejű szerződés fél év múlva lejár, ezért annak függvényében dönthetnek a szerződés hosszabbításáról vagy felbontásáról, ha kiértékelik az elmúlt évek tevékenységét – hangzott el az ülést követő sajtótájékoztatón. Antal Attila alpolgármester szerint törvény is kötelezi őket a kiértékelésre, amelyet a megadott előírásoknak megfelelően végez el az önkormányzati képviselőkből, valamint szakemberekből álló bizottság egy előre meghatározott ütemterv szerint.

Hőszigetelések kifizetésének 50 százalékát vállalta a város

Négy tömbház hőszigetelésének költségét 50 százalékban állja a város. Az ezzel kapcsolatos határozattervezetet az ülésen hagyták jóvá az önkormányzati képviselők. „A Brassó utca 6-os számú, a Nicolae Bălcescu 19-es számú, a Hargita utca 11-es számú tömbház, valamint a Mihail Sadoveanu utca 33/B lépcsőház hőszigetelését oldjuk meg fele-fele arányú megegyezéssel” – tudtuk meg Szőke Domokostól, Csíkszereda alpolgármesterétől. Mint kiderült, erre azért van szükség, mert csupán lépcsőházakról, vagy kétemeletes tömbházakról lévén szó, nem kerülhettek bele az európai uniós finanszírozású pályázatba. „Amennyiben a lakók hajlandók az 50 százalékot állni, úgy láttuk korrektnek, ha a város is áll 50 százalékot” – mondta Ráduly.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés