
Fotó: Kristó Róbert
Jelentősen megrongálódott a több mint egy évtizede épült csíkszeredai Millenniumi templom nyugati tornya. Az épületrész kiterjedt szakaszán lehullott a vakolat, és az illetékesek szerint a tornyot ékesítő keresztek is javításra szorulnak. A 2011-ben elhunyt Makovecz Imre áltat tervezett ingatlan sérült részeinek felújítását az elismert építész nevét viselő alapítvány hozzájárulásával lehet csak elvégezni.
2014. április 30., 10:312014. április 30., 10:31
2014. április 30., 10:402014. április 30., 10:40
„Több helyen is kénytelenek voltunk leveretni a vakolatot, mert a beszivárgott víz miatt az felpuffadt és veszélyessé vált” – tájékoztatott Darvas Kozma József a hónapokkal ezelőtt elvégzett beavatkozásról. A csíkszeredai Szent Kereszt plébánia címzetes esperese elmondta, a nyugati tornyot ékesítő keresztek is felújításra szorulnak. Ezek kibontásakor tapasztalták, hogy az építkezés alatt használt deszkazsaluk benn maradtak, ezek pedig az évek során nedvességgel megszívták magukat, és korhadni kezdtek. Emellett a téli fagy miatt a réseken beszivárgott víz belülről feszítette a szóba forgó épületelemeket, emiatt ezekről is elkezdett lepattogni a vakolat. „Még tavaly kibontottuk a keresztek belsejét és kitakarítottuk, ennél többet egyelőre nem tehetünk” – magyarázta az esperes.
Jóváhagyás nélkül nem dolgozhatnak
Darvas Kozma József elmondta, a Millenniumi templom keleti tornyán is jelentkeztek hibák, ezeket már kijavították. Hasonlóképpen jártak volna el a nyugati toronynál is, ám tavaly azt az értesítést kapták, hogy saját kezdeményezésre nem végezhetnek semmilyen beavatkozást az épületen, a javításnak kizárólag a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány hozzájárulásával foghatnak neki. „Tavaly októberben kaptuk a hírt, miszerint a magyar kormány felkarolja az alapítvány működését, amely a neves építész hagyatékáért felel” – említette az esperes. Hozzátette, ígéretet kaptak az alapítvány részéről, hogy támogatni fogják a felújítási munkálatokat, illetve hogy ennek a feltételeit is közlik a plébániával. „Mi jeleztük igényünket és a kialakult helyzetet. Egyelőre nem tehetünk mást, mint várunk” – jelentette ki Darvas Kozma József.
Három éve jött létre a Makovecz alapítvány
2011 októberében, a „nemzet építésze” halálát követő napokban az örökösök alapítvány létrehozását kezdeményezték – tudtuk meg az alapítási dokumentumokból. Az alapítvány célja részben Makovecz Imre építészi-tervezői szellemi hagyatékának, az annak részét képező szerzői jogi művek és egyéb alkotások (tervek, írásművek, hanganyagok) felkutatása, összegyűjtése, tudományos-szakmai feldolgozása és gondozása, Makovecz Imre alkotói életművének megőrzése. Ugyanakkor az alapítvány céljai közé tartozik az elismert építész által tervezett épületek, mint a magyar kulturális örökség részeinek nyilvántartásba vétele, helyi, illetve műemléki védelem alá helyeztetésének kezdeményezése és katalogizálása Magyarország határain belül és azon kívül is, és ezen épületek fennmaradásához, eredeti állapotukban való megmaradásához támogatásnyújtás.
Két év alatt épült fel a templom
A Millenniumi templom tervezését Makovecz Imre díjmentesen vállalta el. Az építőművész tanítványát, Bogos Ernő csíkszeredai építészt kérte meg a részletes terv kidolgozására – tudhatjuk meg a Szent Kereszt plébánia internetes honlapjáról. Az építéshez 2001 szeptemberében kezdtek hozzá, és két év alatt be is fejezték. A templomot 2003. október 18-án Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Tamás József püspök szentelte fel Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.
A vidéki települések polgármesterei is tisztában vannak azzal, hogy a mára hírhedtté vált 239-es számú törvény jelentős terhet ró a lakosságra. Csak egy dologgal tudják biztatni a lakókat: a helyben befizetett adók legalább nem vándorolnak Bukarestbe.
Hargitafürdőn 120 tonna, míg Csíkszeredában 210 tonna csúszásgátló anyagot szórtak az utakra a munkagépek az idei havazás kezdete óta – derül ki Bors Béla csíkszeredai alpolgármester közleményéből.
Az idei helyi adók és illetékek befizetésére csak január 15-től lesz lehetőség Csíkszerdában, addig az előző évek elmaradásait, a büntetéseket és egyéb illetékeket lehet törleszteni.
szóljon hozzá!