Illegális hulladéklerakóként használják a bánya környékét

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Ismeretlenek rendszeresen ipari és háztartási hulladékkal szennyezik a székelylengyelfalvi homokbánya környékét, ezért egy helybéli arra kéri a lakókat, készítsenek fényképeket a szemetelőkről, hogy tudják őket felelősségre vonni.

Fülöp-Székely Botond

2017. február 07., 12:462017. február 07., 12:46

2017. február 07., 12:472017. február 07., 12:47

Építkezési törmeléket, elektromos hulladékot és háztartási szemetet is hordanak ismeretlenek a lengyelfalvi homokbánya környékére – panaszolta Nagy Sándor helyi lakos, aki megelégelte a folyamatos környezetszennyezést. Mint mondta, a hulladék tartalmából megállapítható, hogy magán- és jogi személyek is vannak az elkövetők között, ám kilétükre egyelőre nem derült fény. Éppen ezért arra kéri a lakókat, hogy fotózzák le, ha valakit szemetelésen kapnak, és juttassák el hozzá a fényképeket, amelyeket továbbíthat a hatóságoknak. Hosszú távon figyelmeztető táblák, illetve kamerák kihelyezését tartaná jó megoldásnak.

Többször találkozott a jelenséggel Bartalis László Levente felsőboldogfalvi önkormányzati képviselő is, akinek ismerősei egy alkalommal tulajdonosához vitték a bányánál lerakott szemétben talált villanyszámlát. Az illető tagadta, hogy ő hordta volna oda a hulladékot, ezért a képviselő a helyi rendőrséghez fordult, ám egyértelmű bizonyíték hiányában ők sem tehettek semmit. Így más megoldás híján ő is arra bátorítja a lakosokat, hogy fotózzák le a tetteseket. Bartalis ugyanakkor azt is elmondta, hogy tapasztalatai szerint udvarhelyiek hordják a szemetet a bányához.

A polgármesteri hivatalnál is jelezte Bartalis, hogy gondok vannak a bányánál a szemeteléssel, ám a vezetőségtől azt a választ kapta: sok pénzbe kerülne térfigyelő kamerákat kihelyezni. A képviselő ettől függetlenül szeretné, ha a hivatal hangsúlyosabban lépne fel a kérdésben. Rámutatott, a lengyelfalvi fiatalokkal összefogva – akikkel minden tavasszal közösen megtisztítják a település környékét – saját pénzből fognak figyelmeztető táblákat kihelyezni a problémás részen. Megjegyezte, a községben máshol is vannak gondok az illegális szemétlerakással, példaként Farcádot, Hodgyát és Bikafalvát említette.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

70 év távlatából: egész Székelyföldet megszólító programsorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra

Rendhagyó történelemórák, dokumentumfilm, fotókiállítás és diákprogramok is szerepelnek a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett emlékév rendezvényei között az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.

70 év távlatából: egész Székelyföldet megszólító programsorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

2026. szeptember 18., péntek

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken

A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken
2026. szeptember 18., péntek

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény

Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában

Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában
2026. szeptember 18., péntek

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme

Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban

Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban
2026. szeptember 16., szerda

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál

Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál
2026. szeptember 15., kedd

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült

Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült
Hirdetés