
Fotó: Veres Nándor
Programozható, időzítő egységekkel látják el a szökőkutakat Csíkszereda központi terein. Ezek várhatóan egy hét múlva érkeznek meg, s amint beszerelik, átveheti a város a szökőkutakat, és véglegesen üzembe lehet helyezni azokat – tudtuk meg Buzogány Károlytól.
2013. július 23., 18:562013. július 23., 18:56
2013. július 23., 19:032013. július 23., 19:03
A kivitelező cég vezetője elmondta, a programozható egységekkel szabályozni lehet, hogy mennyi ideig működjenek, így éjszakára leállíthatók, és azt is be lehet programozni, hogy milyen időközönként törjenek fel a vízsugarak.
A Majláth Gusztáv Károly téren két vízkutat, a Szabadság téren egyet alakítottak ki. Tavasszal kipróbálták, azóta feltöltötték vízzel, és több alkalommal el is indították. „Vízforgatásos rendszerrel működnek, a párolgásból és kipancsolásból származó vizet pedig a város ivóvízkészletéből pótolják” – magyarázta Tövissi Zsolt tervező. Elmondása szerint egy bizottság már ellenőrizte a vízkutakat, és megfelelőnek találták. „Eredetileg sem bő vizű kutakat képzeltek el, hiszen azok fenntartása nagyon költséges lenne, hanem csak levegőpárásító, madárfürösztő, gyermekeknek pancsolásra alkalmas kis medencéket vékony vízsugarakkal, este pedig világítótestek növelik a hatást” – fogalmazott Tövissi.
„Ezek karbantartást igénylő művek, rendszeresen takarítani kell az ülepítőket, a lefolyórendszereket” – hangsúlyozta Buzogány, utalva arra, hogy a Majláth Gusztáv Károly téri medencéből kifolyó víz esetében is ez lehetett a probléma. A medencéket állandóan portalanítani kell és algátlanító szerekkel kezelni – értett egyet Tövissi is. A városlakókon is múlik, hogy tisztán tudják-e tartani a felújított tereken kialakított víztükröket.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!