
Fotó: Veres Nándor
Összesítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség az idén lezajlott két érettségi vizsga eredményét. Amint Bartolf Hedvig főtanfelügyelő és Hodgyai László tanfelügyelő ismertették, idén Hargita megyében összesen a vizsgázók 61,70 százaléka ment át az érettségin és a pótérettségin.
2014. szeptember 12., 21:012014. szeptember 12., 21:01
2014. szeptember 12., 21:052014. szeptember 12., 21:05
„Ez a reális helyzet, ebben az évben ilyen eredmények születtek. Jók ezek az eredmények, jobbak, mint tavaly, látszik, hogy a diákok is komolyabban veszik és a vizsgák szigorúsága is nagy” – értékelte Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő hozzátette, az adatokat kielemzik, megnézik, hol és mit lehetne javítani ezek nyomán. Hodgyai László arra mutatott rá, hogy idén azért is alacsonyabb volt az érettségire jelentkezők száma, mert kevesebben végeztek az esti és csökkentett látogatású tagozatokon.
A statisztika szerint a megyebeli gimnáziumok idén végzett diákjainak 85,79 százaléka érettségizett sikeresen. A művészeti, sport- és teológiai osztályokban végzettek 75,35 százalékos átmenési arányt értek el, a szakközépiskolák végzősei pedig 39,41 százalékban érettségiztek eredményesen. Összesen az idén végzett középiskolások 66,49 százaléka tette le az érettségit.
Az idei végzősök eredményeit tekintve a legjobb átmenési arány – 96,71 százalékos – a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban született, ezt az iskolát 95,16 százalékos átmenési aránnyal a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium követi, harmadik pedig a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, 94,32 százalékkal. A rangsor utolsó két helyét a zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Szakközépiskola és a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola foglalják el, nulla százalékos átmenési aránnyal.
Ellenőrzik a nagy különbségeket
Meg fogják vizsgálni azokat az eseteket, amikor túl nagy különbség mutatkozik a nyolcadikos diákok záróvizsgájának, az országos felmérésnek a médiája és a diákok öt-nyolc osztályos átlaga között – mondta Bartolf Hedvig főtanfelügyelő pénteken. A nyolcadikot végzettek felvételi jegyét adó két átlag között néhány megyebeli diák esetében nagyon nagy különbségeket fedeztek fel. Több esetben öt pont körüli, három esetben hat pontnál is nagyobb volt ez a különbség, egy esetben pedig, az egyik maroshévízi általános iskolában 1,65-ös médiát ért el a vizsgán az a gyermek, akinek 9,51 volt az öt-nyolcas médiája. A főtanfelügyelő kifejtette, meg fogják vizsgálni, mi történt ezekben az esetekben, felülértékelték-e a pedagógusok a diákot, adtak-e esetleg szánalomból jegyet.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!