
Fotó: Kristó Róbert
Az újraalakult Itthon, fiatalon mozgalom (IFM) képviselői jövőbeli elképzeléseiket, programjaikat mutatták be hétfőn Csíkszeredában, a megyeházán. A BiztonságiÖv.eu projektjük által többek között a kisebbségi jogi és nyelvi jogi szabályozásokat a fiatalok számára is érthető nyelven teszik közzé a Biztonsagiov.eu online felületén keresztül.
2013. július 08., 17:582013. július 08., 17:58
2013. július 08., 18:432013. július 08., 18:43
„Újraindult az Itthon, fiatalon mozgalom, amelynek célja megszólítani azon 22-30 év közötti fiatalokat, akik nem kapcsolódtak be az ifjúsági civil szervezetek életébe. Egy országos felmérés szerint az ifjak 90 százaléka nem vesz részt a közéletben, mi ezen fiatalokat szeretnénk megszólítani” – fogalmazott Kozma István, az IFM egyik alapító tagja. Mint elmondta, elsősorban a szakmaiságnak biztosítanának fórumot, szakmai tematikájú konferenciákat, képzéseket szerveznének a mozgalom égisze alatt.
Az Itthon, fiatalon mozgalom egyik kezdeményezése a BiztonságiÖv.eu projekt. Ennek részeként a tervek szerint a laikusok számára is érthető nyelvre fordítják a nehéz jogi megfogalmazásokat, szabályozásokat, főleg, ami a kisebbségvédelmet és nyelvi jogokat illeti. „A Biztonsagiov.eu online felületen átdolgoznánk és érthető nyelven tennénk közzé többek között a regionális nyelvi jogok európai chartáját” – magyarázta Apjok Norbert, az IFM ügyvivői testületének egyik tagja. Elmondása szerint ez a felület helyet adna az ifjúsági szervezeteknek, hogy programjaikat népszerűsítsék, ugyanakkor az őket érintő híreket, beszámolókat, beharangozókat, konferenciák anyagait is fel lehet majd erre a portálra tölteni.
„Minden olyan kezdeményezés, mely hozzájárul a fiatalok közélet iránti érdeklődésének felkeltéséhez és a fiatalok jogi tudatosságának, kisebbségi jogi tudatosságának erősödéséhez, azt jónak találjuk” – fejtette ki Gaal Gergely KDNP-s országgyűlési képviselő. Korodi Attila parlamenti képviselő mint szakpolitikus és mint a valamikori IFM tagja vett részt a sajtótájékoztatón. „Örömmel vállaltam el együtt Gaal Gergely képviselővel, hogy adjunk szakmai hátteret a kezdeményezésnek. Jó, ha az Európai Tanács ajánlásai és rendelkezései érthető nyelven jutnak el a fiatalokhoz, hogy tudják érthetően kifejezni magukat, ha saját kisebbségi létükről beszélgetnek például a többségi állampolgárokkal” – vélekedett Korodi.
A sajtótájékoztatón elhangzott, az IFM Hargita megyei szervezete augusztusban alakul meg. Sepsiszentgyörgyön a mozgalom keretében kedden szerveznek konferenciát Regionalizáció a fiatalok szemével címmel.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!