
Fotó: Lukácsi Lehel
Éves nagygyűlését tartja szombaton a Hargita Megyei Méhészegyesület Csíkszeredában. A 10 órától kezdődő eseményen részt vesz Ioan Fetea, a Romániai Méhészek Egyesületének elnöke és Mészáros László, a magyarországi Országos Magyar Méhészeti Egyesület vezetője is.
2015. február 06., 11:282015. február 06., 11:28
A gyűlés 10 órakor kezdődik Hargita Megye Önkormányzatának nagytermében, ahova az egyesület tagjai mellett minden méztermelő gazdát várnak – tájékoztatott Lázár Tibor. A megyei méhészegyesület vezetője elmondta, erre az eseményre meghívták a magyarországi és romániai méhészegyesület elnökét, mivel szeretnék a két vezetőt egy asztalhoz ültetni, hogy a megyebeli gazdák átfogó képet kaphassanak a hazai és a magyarországi méhészet jelenlegi helyzetéről.
Hargita megyében két egyesületbe szerveződnek a méhészek: a Hargita Megyei Méhészegyesületbe, illetve az udvarhelyszéki Örösi Méhészegyesületbe, s habár külön működtetik a két szervezetet, szakmailag folyamatosan tartják a kapcsolatot egymással – tudtuk meg a szakembertől. A megyei egyesület közel 350 méhész tagot számlál, legalább a tagság felére számítanak a hétvégi eseményen. Elismerte ugyanakkor, hogy több tagot számlál az udvarhelyszéki egyesület, mivel az ottani természeti és időjárási adottságok méhészeti szempontból kedvezőbbek.
Az egyesület elnöke kiemelte, március 28-án tartanak egy szakmai fórumot is, amelyen csak méhegészségügyi problémákat tárgyalnak. Azokról a méhbetegségekről számolnak majd be, amelyek a megyében jelen vannak és sokszor aggodalomra adhatnak okot.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!