
Fotó: Kristó Róbert
Több változtatásra, az érdekek egyeztetésére is szükség volna a vadkárok megelőzése, a gazdák kártalanításának egyszerűsítése érdekében – hangzott el a Tánczos Barna szenátor által szervezett hétfői csíkszeredai megbeszélésen, amelyen szakemberek, polgármesterek voltak jelen.
2013. június 24., 15:492013. június 24., 15:49
2013. június 24., 18:232013. június 24., 18:23
Nagy Dániel, a Brassói Területi Erdészeti és Vadászati Felügyelőség (ITRSV) főfelügyelő-helyettese szerint az intézményük hatáskörébe tartozó megyék közül Hargita és Kovászna megyékben történik a legtöbb vadkár, és szerinte medvékből egyértelműen túlszaporulat van. Hiányolta, hogy nincs rálátásuk, adatbázisuk a vadászterületeken élő vadállományról, és elmondta, az utóbbi időben lelassult a kártalanítások kifizetése.
Domokos László, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója szerint tavaly 152 vadkárról kaptak bejelentést, idén pedig 40 esetet jeleztek nekik. Hozzátette, Tusnádfürdőről egy anyamedvét és egy bocsot szállítottak el nemrég lakatlan területre, de ugyanazon az éjszakán még három medve járt be a fürdővárosba. Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság igazgatója szerint a jelenlegi törvény a vadászoknak kedvez, a vadak okozta károk megtérítését bonyolult eljárás előzi meg, a kárbecslésnél pedig a mezőgazdasági szakemberek nem vehetnek részt az erre hivatott bizottságokban.
A vadásztársulatok képviselőinek eltér a véleményük a kérdésben, elhangzott, hogy meg van kötve a kezük a kilövési keret miatt, ugyanakkor nem határ- vagy tehénpásztorok. A vadászok azt is hiányolják, hogy sok juhnyáj mellett jóval több a kutya, mint amit a törvény megenged, és ez ellen nem sokat tehetnek. Bencze István, a Csíkszeredai Vadász- és Sporthorgász-egyesület elnöke szerint a Kászonokban nincs vadkár, mert a nyájak mellett túl sok a kutya, ezek viszont az apróvadat is irtják az erdőből. Máthé Károly, az erdészeti és vadászati felügyelőség munkatársa felhívta a figyelmet, hogy a vadászatról rendelkező törvény szerint a védett állatfajok okozta kárt az állam téríti meg, feltételek nélkül.
Both József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség osztályvezetője adatokkal támasztotta alá azt, hogy sok medvetámadás a nem megfelelő területen és módon történő legeltetés miatt történik. Márton István, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének vezetője szerint a tulajdonosok nem nagyon tartják be a törvény által előírt kötelezettségeiket. Elhangzott olyan javaslat is, hogy a kutyák esetében is olyan nyilvántartási rendszert kell bevezetni, mint a haszonállatoknál. Tánczos Barna szenátor úgy vélte, sok érdeket kell egyeztetni a témában, a gazdák számára fontos lenne a legeltetési szabályok betartása, a tájékoztatás és a kártérítési alap létrehozása – ehhez törvénytervezetre van szükség.
Dr. Bíró Levente tüdőgyógyász A leggyakoribb légúti betegségek megelőzése címmel tart előadást Gyergyószentmiklóson.
Tájékoztató megbeszélésre hívja a lakosságot Gyergyóalfalu községvezetése az autópálya-beruházással kapcsolatban. Az esemény január 22-én, csütörtökön 12 órára van meghirdetve a helyi kultúrház színháztermébe.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
szóljon hozzá!