
Fotó: Kristó Róbert
Hagyományteremtő szándékkal szervezik meg a Felcsíki Fúvós Zenekarok Találkozóját Csíkszentdomokoson vasárnap.
2013. szeptember 05., 20:092013. szeptember 05., 20:09
2013. szeptember 05., 20:222013. szeptember 05., 20:22
Először 2011-ben tartották meg a rendezvényt Csíkkarcfalván, tavaly viszont elmaradt. Idén a csíkszentdomokosi Sándor Árpád vállalta a házigazda szerepét és a találkozó szervezésének feladatát. A csíkmadarasi, a csíkdánfalvi, a csíkkarcfalvi és a csíkszenttamási fúvós zenekarok vesznek részt az ünnepi rendezvényen a két helyi rezesbanda mellett. Csíkszentdomokosnak ugyanis van egy ifjúsági fúvószenekara, illetve egy 50 éves múlttal rendelkező tűzoltózenekara is. A találkozó tiszteletbeli meghívottja a gyergyótekerőpataki Harsona fúvószenekar lesz. A gyülekező tizenegy órakor lesz a községháza dísztermében, majd 12 órakor két irányból vonulnak fel a zenekarok a falun át a sportpályáig. Ezt követően közösen fújnak el egy indulót, majd egymás után bemutatkoznak zenéjükkel a közönségnek – tájékoztatott György Irma, a műsor konferansziéja. Később éjszakába nyúló szabadtéri mulatságra hívják az érdeklődőket. Rossz idő esetén a sportpálya melletti étteremben szervezik meg a találkozót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!