
Fotó: Kristó Róbert
A hagyományok tiszteletének és az együtt muzsikálás örömének megélése jegyében találkoztak a felcsíki fúvós zenekarok vasárnap Csíkszentdomokoson.
2013. szeptember 08., 21:342013. szeptember 08., 21:34
2013. szeptember 08., 23:162013. szeptember 08., 23:16
Egy év kihagyás után a csíkszentdomokosi Sándor Árpád vállalta a Felcsíki Fúvós Zenekarok Találkozójának megszervezését. Így a 2011-ben Csíkkarcfalván első alkalommal megrendezett fúvós találkozót követően, második alkalommal Domokoson találkozhattak a felcsíki fúvósok. Vasárnap a polgármesteri hivatal dísztermében gyülekeztek a két helyi rezesbanda mellett a madarasi, a dánfalvi, a karcfalvi és a szenttamási fúvós zenekarok. 12 órakor a felcsíki zenekarok a tiszteletbeli meghívottal, a gyergyótekerőpataki Harsona fúvószenekarral együtt zenélve indultak a helyi sportpálya felé, ahol bemutatkoztak a közönségnek.
A zenekarok a falu két irányából közelítették meg a sportpályát, miközben az egész falut betöltötte zenéjük. Felvonulásuk során kinyíltak a kapuk, érdeklődő tekintetek vizsgálták a menetelő zenészeket. A falubeliek mosolyogva hallgaták az indulókat, nézték az egyenruhában, ritmusra lépő rezeseket. A sportpályára felsorakozó zenekarokat György Irma, a műsor konferansziéja, valamint Ferencz Alajos helyi polgármester köszöntötte.
„Elsőként hadd köszönjem meg a helyi rezes bandának, hogy a találkozó megszervezése által hagyományt teremtenek Felcsíkon. Ugyanakkor kérem is önöket, teremtsenek hagyományt, hogy az elkövetkező években a környező falvak utcáin is felvonulhasson ez a csoda, amit itt láthattunk. Különösen nagy öröm számomra, hogy ilyen sok fiatalnak látok hangszert a kezében, ez azt jelenti, hogy van utánpótlás, van akire jövőt építeni. Így az következő esztendőkben is lesz fúvós zenekar, ami ünnepélyessé, széppé teheti rendezvényeinket” – fejtette ki a polgármester.
A közös induló eljátszása után sorra bemutatkoztak a zenekarok. Az előadások lejárta után, este szabadtéri zenés mulatság várta a táncolni akarókat.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!