
Indul a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztivál
Fotó: Borbély Fanni
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
2026. június 25., 13:542026. június 25., 13:54
Negyvenhatodik alkalommal rendezik meg idén a Csíkszeredai Régizene Fesztivált. Az idei programról, a jubileumokról és a háttérmunkáról sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.
Sógor Enikő alpolgármester szerint a régizene az érzékek finomhangolását is szolgálja: a fesztivál arculata, grafikai világa és vizuális megjelenése ugyancsak hozzájárul az összképhez. Hangsúlyozta azt is, hogy a rendezvény túlmutat a koncertélményen, hiszen
A szervezők sajtótájékoztatón ismerettték a részleteket
Fotó: Borbély Fanni
Filip Ignác művészeti vezető elmondta, hogy a program összeállításakor minden évben figyelembe veszik a jelentős évfordulókat. Az idei műsorban
Megemlékeznek John Dowland angol zeneszerzőről is. A három történelmi személyiség közös pontja a lant, ezért a szervezők ezt a hangszert állították a fesztivál középpontjába.
Szabó András, a fesztivál művészeti tanácsadója, illetve Dobos Melinda megyemenedzser
Fotó: Borbély Fanni
Az idei kiadás továbbá két helyi jubileumot is ünnepel: fennállásának ötvenedik évfordulóját a Barozda együttes, harmincadik születésnapját pedig a Codex régizene-együttes. A fesztiválon hat ország előadói lépnek színpadra, összesen tizennégy koncert várja a közönséget.
Filip Ignác külön hangsúlyozta a fiatalok támogatásának fontosságát, hiszen meglátása szerint a fesztivál jövőjét is a következő nemzedékek biztosítják.
A fesztivál művészeti tanácsadója, Szabó András a Barozda együttes ötvenéves jubileumának jelentőségéről beszélt. Felidézte, hogy a csíkszeredai együttes a hetvenes évek közepén alakult, és egy Kájoni-kódexhez kapcsolódó zenei kísérlet vezetett oda, hogy megszülessen az első régizenei fesztivál.
A Barozda együttes ötvenedik évfordulóját is ünnepli a fesztivál
Fotó: Borbély Fanni
A jubileum alkalmából egy zenés kerekasztal-beszélgetést is szerveznek, amely az együttes fél évszázados pályáját idézi fel.
Dobos Melinda megyemenedzser hangsúlyozta: a Régizene Fesztivál Hargita megye egyik legfontosabb kulturális eseménye. Mint mondta,
A fesztivál csúcspontjai között lesz a Codex jubileumi nyitókoncertje, a Barozda ötvenéves fennállását ünneplő hangverseny, valamint a historikus táncházzal záruló szombati program.
Töltik lágyított vízzel a csíkszeredai távhőrendszert, a tömbházakban pedig várhatóan jövő hét elején indul a fűtés. A szolgáltatást a lakószövetségek kérésére akár korábban is elindíthatja a Goscom Rt.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Felújítaná és új épületrésszel bővítené a csíkszeredai önkormányzat a Márton Áron utca 50. szám alatti épületet, ahol inkubátorházat alakítanának ki. A közel 17,9 millió lejes beruházás tervei elkészültek, a megvalósításra 24 hónapot irányoztak elő.
Megnyitották pénteken Karcfalván a III. Aktív Székelyföld Konferenciát, amelynek középpontjában az egészségben eltöltött hosszú élet, az aktív életmód és a közösségek szerepe áll.
Rendhagyó történelemórák, dokumentumfilm, fotókiállítás és diákprogramok is szerepelnek a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett emlékév rendezvényei között az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
szóljon hozzá!