
Fotó: Veres Nándor
A 21. században már nem elegendő a helyiek lakossági fórumokon való tájékoztatása, szükséges a webes kommunikáció fejlesztése is – hallottuk több csíkszéki település vezetőjétől, amikor arról kérdeztük, hogy az utóbbi időszakban miért újult meg egyre több vidéki önkormányzat honlapja.
2015. január 19., 20:062015. január 19., 20:06
2015. január 19., 20:312015. január 19., 20:31
Ez év elejétől több település honlapja újult meg, lett tartalmasabb, így az oda látogatók a legfrissebb hírekről tájékozódhatnak.
Császár Attila, Csíkrákos polgármestere kérdésünkre elmondta, 2008 óta működtetik a község honlapját, amely idén „ráncfelvarráson” esett át. „A régi verzió – idézőjelben – idejét múlta, ez tette szükségszerűvé, hogy új arculatot, modernebb formát adjunk neki. Van még pár dolog, amit fel kell töltenünk rá, úgyhogy folyamatosan dolgozunk rajta” – részletezte. Hozzátette, az átalakítást céggel végeztették, a tartalomért viszont az önkormányzat munkatársai felelnek majd. Egy éve működik a honlap mellett facebook-oldaluk is, amely nagyon hatékonynak bizonyul. S habár a községvezető különösebben nem híve a közösségi oldalnak, belátta, ez az egyik biztos módja, hogy a lehető legrövidebb időn belül a lehető legtöbb emberhez el tudják juttatni az információkat. „Meglepő, hogy sokkal könnyebben tudunk embereket mozgósítani az internetes felületen, mintha teleplakátolnánk a falut” – summázta Császár.
Csíkmadarason is szakemberre bízták a honlap aktualizálását, s bár az év eleje óta „csupán” a friss tartalmak számítanak újdonságnak az oldalon, nemsokára újabb fejlesztések is várhatók. „A 21. században nemcsak falufórumokon kell kommunikálni a falubeliekkel, hanem az interneten keresztül is, ezáltal pedig közelebb vinni hozzájuk azt az intézményt, amely értük van. A célunk egy közösségi honlap létrehozása, amely a közösségről, a közösségnek szól” – fejtette ki Rédai Botond a szerkesztők nevében.
Csíkszentkirály honlapján rendszerint friss információkkal találkozhatnak az oda látogatók. Mint azt Székely Ernő polgármestertől megtudtuk, az egyik kolléganőjük vállalta el korábban az oldal aktuális adatokkal való feltöltését, s bár közben a megyeszékhelyen vállalt munkát, még mindig ő felel a karbantartásért. A 2004-ben elindított honlapra 2008 óta töltenek fel rendszeresen híreket, amelyek által nemcsak a helyieket szeretnék tájékoztatni, hanem az elszármazottakat, a testvértelepülések lakóit is. Mint kiderült, már érkezett Magyarországról is pozitív visszajelzés a weboldalon megjelent írások kapcsán.
2005 óta működik a madéfalvi önkormányzat honlapja, rendszeresen megjelennek az új információk rajta, de a polgármester úgy látja, még van mit tenni, hogy teljesen naprakésznek nevezhesse oldalukat. Szentes Csaba elmondta, jelenleg a kultúrával és rendezvényszervezéssel foglalkozó kollégájuk tölti fel az aktualitásokat egyaránt a web- és közösségi oldalukra. Megjegyezte, korábban munkaerő hiányában csak a kötelező hirdetményeket tüntették fel rajta. A helyiek informálása mellett a honlap által betekintést engednek a közösség életébe, fejlődésébe az idegenben élőknek, a turisztikai céllal érkezőknek egyaránt – emelte ki az elöljáró.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!