
Fotó: Veres Nándor
Hétfőn lejárt a Szülőföldön magyarul támogatás igénylések beküldésének határideje. Az eddig beérkezett igénylések száma meghaladja a százezeret, és még pár napig eltart a postázott iratcsomók kézbesítése.
2016. március 03., 15:382016. március 03., 15:38
A nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás értéke 17 200 forintnak, míg a hallgatói támogatás 2800 forintnak megfelelő lej. A támogatásokat a magyar képzésben részt vevő óvodások és iskolások szülei, valamint egyetemisták igényelhetik.
„Az eddig beérkezett igénylések száma 75482, és még 45 zsák kibontásra vár. Egy zsák hozzávetőleg 550 igénylést tartalmaz, körülbelül százezer igénylésnél tartunk. Ez nagyjából a várt mennyiség, bár még a héten fognak érkezni” – közölte Kovács-Ferenczi Noémi programkoordinátor. Eddig 58 200 igénylést csoportosítottak, melyekből 38 ezer kérést sikerült bevezetniük a számítógépes rendszerbe. A feldolgozott adatok szerint 9686 igénylés van Hargita megyéből.
A hiányos iratcsomók áprilisban pótolhatók
Áprilisban kezdődik a program második szakasza, amikor az igénylőknek a hiánypótlási felszólítás kézhezvételétől számított 15 napon belül módjuk van a hiányos iratcsomók kiegészítésére. Ha ez nem történik meg, az igénylést kénytelenek elutasítani – figyelmeztetett a programvezető.
A kiegészített kérelmek adatainak rögzítése várhatóan május közepéig fog tartani, ezt követi majd a hiánypótlások feldolgozása. Miután mindezzel elkészültek, benyújthatják a támogatási javaslatot a Bethlen Gábor Alapkezelőhöz.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!