Fennmaradó bizonytalanság az onkológiai programban

Nem kapták meg a megígért költségvetés-kiegészítést, de az időközben megnyílt más forrásoknak köszönhetően nincs gyógyszerhiány az onkológiai programban. A bizonytalanság azonban elhúzódik, szeptemberre előreláthatóan nagyon kevés pénz marad – mondta Csíki Csongor onkológus szakorvos.

R. Kiss Edit

2013. július 22., 16:122013. július 22., 16:12

2013. július 22., 16:342013. július 22., 16:34

Megkapják a betegek a kezelést, gyógyszereket, az viszont előfordult három beteg esetében is az utóbbi időben, hogy nem kezdték el a tervezett kezelést, mert nagyon költséges folyamatról lett volna szó, és jelenleg nincs rá pénz – vázolta a daganatos betegek ellátására működő országos onkológiai program keretében kialakult helyzetképet Csíki Csongor, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház onkológus szakorvosa.

Korábban beszámoltunk arról, hogy sürgős költségvetés-kiegészítést kértek a program számára, mert az a veszély fenyegetett, hogy pénzhiány miatt nem fogják tudni biztosítani a daganatos betegek kórházi kezelését és gyógyszerellátását. A probléma azután keletkezett, hogy a daganatos betegek gyógyszereinek beszerzésére központi közbeszerzési eljárást akart szervezni a szaktárca, amint azonban kiderült, ennek jogi akadályai vannak, és nem lehetséges. Időközben a kórházak felélték korábbi tartalékaikat, és el is fogyott az onkológiai program számára nekik kiutalt pénz. A helyzetet akkor ismertették a programot irányító egészségügyi tárcával, amelynek illetékese szóban megígérte a szükséges kiegészítést egy videokonferencián.

Ez a költségvetés-kiegészítés azóta sem érkezett meg – mondta el érdeklődésünkre a napokban Csíki Csongor. Közölte, ennek ellenére nem alakult ki gyógyszerhiány a kórházban, mivel időközben átléptünk a következő negyedévbe, és felszabadultak az ezen időszakra előirányzott összegek. Ezekből elindítottak egy gyors, meghívásos alapon működő beszerzési eljárást, ezzel párhuzamosan pedig egy másik közbeszerzést is, amelynek eredményeként viszont csak szeptemberre lesz gyógyszer. A probléma jelenleg át van hidalva, amint azonban az orvos rámutatott, nincs megoldva. Csíki Csongor úgy véli, szeptemberre igazán siralmas lesz a helyzet, hisz az év végi időszakra már eleve a szükségesnél kevesebb pénzt utaltak ki. Az onkológus hozzátette, nem könnyű ilyen körülmények közepette dolgozni.

Az onkológiai program egyik része a gyógyszertárakban működik, a daganatos betegek által itt megvásárolt gyógyszereket az egészségbiztosító pénztár téríti meg a patikáknak. Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár vezérigazgatója azt közölte, nem volt különösebb probléma, és van pénz a gyógyszerek árának visszafizetésére. A jelenleg rendelkezésre álló pénz nem lesz elegendő év végéig, Duda Tihamér viszont úgy véli, hogy az előző évek gyakorlatához hasonlóan biztosan idén is lesz költségvetés-kiegészítés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés