Felújított székely kaput adtak át Csíkdelnén

Átadták Csíkdelnén azt az 1909-ben épült székely kaput, amelynek szeptemberben kezdték el a felújítását Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyéért Egyesület segítségével. A felújításra a pénzt a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. (BGA) pályázatából fedezték.

Székelyhon

2015. november 23., 21:012015. november 23., 21:01

A BGA és a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával idén újabb hatmillió forint áll Hargita megye rendelkezésére székely kapuk felújítására. 2014-ben öt neves székely kaput újítottak fel, ennek folyatásaként újabb kilencet van lehetőség megmenteni – adja hírül a megyei tanács sajtószolgálata.

A hétfői ünnepélyes avatáson Csintalan László plébános mondott áldást. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke szerint Kovács Piroska, a máréfalvi Kőlik Hagyományőrző  Művelődési Egyesület vezetőjének munkája révén európai elismerésnek örvend a székely kapuk felújítása, a mozgalom elindítóját ugyanis Europa Nostra-díjjal tüntették ki.

Zsigmond Barna Pál, Magyaroroszág csíkszeredai főkonzulja az eseményen elmondta, ahhoz hogy a magyar állam támogathassa a székely kapuk felújítását, kellett a helyi kezdeményezés. A főkonzul fontosnak nevezte, hogy minél többen az elődök által alkalmazott anyagokat használják építkezésnél, és minél több székely kapu épüljön, erre kell biztatni az embereket.

A kaput egy ilyenkor szokásos ceremóniával avatták fel. Incze Csaba házigazda Székely Csaba kapukészítő mesternek virágcsokrot nyújtott át, amit a mester visszautasított arra hivatkozva, hogy azzal a csokorral nem lehet kaput avatni. A gazda visszavitte a csokrot a házba, majd egy újat hozott ki, és egy üveg pálinkával együtt átadta a mesternek, aki így már fel tudta avatni a kaput, végül felkötve mindkét csokrot a kapu tetején lévő két keresztre.

Egyébként 2009 tavaszán Hargita Megye Tanácsa belépett a máréfalvi Kőlik hagyományőrző egyesületbe, hogy kiterjeszthesse megyei szintre Kovács Piroska több évtizedes „tűzoltó” munkáját, és megmentsék az értékes székely kapukat. 2009 óta a tanács restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi közszolgáltatásán keresztül, ugyanakkor számos kaput sikerült megmentenie a pusztulástól.

Felújított székely kapuk
A delnei kapun kívül Csík térségében Szentkirályon egy kapu, Menaságon kettő, Szentgyörgyön egy és Madarason szintén egy kaput újítottak fel, továbbá Udvarhely térségében Zetelakán, Székelylengyelfalván és Székelyszentléleken egy-egy kaput restaurálnak a pályázati pénzből, amelyek felbecsülhetetlen nemzeti kincsnek számítanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés