Felújításra, bontásra váró játszóterek

Karbantartási munkákat végeznek Csíkszereda játszóterein a tavaszi nagytakarítással párhuzamosan. Az idén újabb játszóteret is építenek.

Barabás Hajnal

2014. március 13., 15:582014. március 13., 15:58

2014. március 13., 16:082014. március 13., 16:08

Csíkszeredában 41 játszóteret ügykezel az önkormányzat. „Ebben az időszakban térképezzük fel, hogy hol, milyen javításokat kell eszközölnünk. A játszóterek állapota különböző, a nemrég kialakított, vagy felújított játszóterek viszonylag jó állapotban vannak” – közölte Lázár Péter, a csíkszeredai polgármesteri hivatal városrendezési osztályának vezetője. Mint sorolta, többek között a Jégpálya lakótelepi, a Szabadság téri, a Testvériség sugárút és a Müller László utca kereszteződésénél lévő játszótereket nemrég hozták létre.

A legtöbb javítást azonban a régebbiek, például a Gyermek sétányi, a Suta sétányi, a Pacsirta sétányi, illetve az ifjúsági lakások közeli játszóterek igénylik. „A Gyermek sétány esetében nemcsak kisebb karbantartást végeznek majd, hanem a lakóövezeti felújítással a játszóteret korszerűsítik” – mondta Lázár.

Pótlás, festés, javítás

Előfordul, hogy felnőttek tesznek kárt a játszótéri elemekben, van ahol az ütéscsillapító burkolatként használt gumiszőnyeg-kockákat szedték fel, vagy a kerítést tették tönkre, máshol a padokról hiányzik az ülőfelület. „Ráfér a játszótérre a javítás, ránézésre is látszik” – mondta a gyermekére vigyázó egyik nő a Gál Sándor-téri játszótérnél, rámutatva a hiányzó fokokra a mászókán és a kikorhadt farönkökre a homokozónál.

A városháza karbantartó munkatársai a tavaszi nagytakarítással párhuzamosan a korhadt faelemeket pótolják, javítják, ugyanakkor kicserélik a letört hinták, mérleghinták ülőkéit, kiegészítik a megrongált elemeket, és ahol szükséges, újrafestik az eszközöket. Általában a legújabb játszótereken is akad javítanivaló, nem csak a régebbieken.

150 ezer lej játszóterekre

Az utóbbi időkben minden évben készült új játszótér. Ez idén sem lesz másként, viszont azt még nem lehet tudni, hogy hol alakítják ki, ugyanis több elképzelés is van – tudtuk meg Lázár Pétertől. Az új játszótérre 50 ezer lejt szánt az önkormányzat, a többiek karbantartási munkálataira pedig 25 ezer lejt költenek idén. „Új játszótéri elemeket is vásárolunk, többek között négy darab pingpongasztalt, ezen kívül hintákat, mérleghintákat is. Szinte mindenből veszünk, ami a játszóterekhez kell” – árulta el az osztályvezető. Ezekre az eszközökre 75 ezer lejt különítettek el a városi költségvetésből.

Rozsdaette rondaság

A rendszerváltás előtti időszakból származik a Kossuth Lajos utcai toronyházak mögötti fémcsúszda, amelyet valamikor sok gyermek használt és koptatott fényesre. Mára már megette a rozsda, kilyukadt és alkalmatlanná vált eredeti funkciójára, látszik rajta, hogy évek óta nem használják. „1990 előtt már itt állt, akkoriban még volt mellette pingpongasztal és mérleghinta is” – válaszolta megkeresésünkre Kapás Ida, a Kossuth Lajos utca 10-18-as számú tömbházait ügykezelő lakószövetség ügyintézője. Jelenleg garázsok állnak a helyükön, csupán a gumikerekekkel körbevett pléhcsúszda árulkodik a valamikori játszótérről.

„A lakók is jelezték, hogy csúnya és veszélyes is” – mondta az adminisztrátor. Hozzátette: reméli, hogy a polgármesteri hivatal rendezni fogja a környéket. Lázár Péter a téma kapcsán azt válaszolta, egyeztetni fognak a lakószövetségekkel, hogy lebontsák-e a csúszdát. A hely egyébként nem alkalmas játszótér kialakítására – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés