
Fotó: Barabás Hajnal
Pincék áztak el, fákat csavart ki a vihar hétfőn este Csíkszeredában. A Tavasz utcai romatelepet elöntötte a Somlyó-patakából kiáradó víz.
2013. augusztus 27., 12:502013. augusztus 27., 12:50
2013. augusztus 27., 13:362013. augusztus 27., 13:36
Több órán át dúlt a villámokkal és heves zivatarral járó vihar hétfő este a városban. „Tizennégy liter csapadék hullott négyzetméterenként a helyi mérőállomás adatai szerint, de ennél jóval is több eshetett a mérőhelytől távolabb lévő helyeken” – magyarázta Pethő Dévay Ildikó, a Marosvásárhelyi Területi Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Mint mondta, a város szűkebb utcáin megerősödhetett a szélmozgás. Feltehetően ennek következtében dőlt ki két fenyőfa a számvevőszék mellett. „A központi zónában még folyik a területrendezés, még építőtelep van ott, ezért a kivitelező cégnek kell megoldania a helyzetet” – mondta érdeklődésünkre Roth László, a városháza polgárvédelmi felelőse.
Elöntötte a víz a romatelepet
A vihar következményeként a Somlyó-patak is megáradt, elöntve a Tavasz utcai romatelepet. „Rövid ideig tartott az ár. Reggel ismét ellenőriztük, és már vissza is húzódott a víz” – számolt be a helyzetről Roth. Elmondása szerint már május óta folytak az egyeztetések a patak medrének mélyítéséről a Olt Vízügyi Igazgatósággal. „Tervben van, hogy a Harom utcai fahídtól kezdődően kiássák a patakmedret, szeretnénk, ha ez minél rövidebb időn belül megvalósulna” – szögezte le a polgárvédelmi felelős.
Esős marad az időjárás
A vihar nem okozott az említett eseteket leszámítva nagyobb kárt a városban, legalábbis nem érkezett jelentés ilyesmiről – tudtuk meg Ovidiu Dudutól, a tűzoltóság szóvivőjének helyettesétől.
Viszont a Tavasz utcai áradás megismétlődhet, ugyanis az elkövetkező napokra is zivatarokat jeleznek elő a városban. „Több csapadékra lehet számítani szerdán, mint amennyi hétfőn esett” – figyelmeztet Pethő Dévay Ildikó. A meteorológustól megtudtuk: Csíkszeredában a héten szinte minden napra esőre lehet számítani.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.
Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként csíkszéki községekben is elkezdődik a víz- és csatornahálózatok építése. Pénteken újabb szerződéseket írtak alá, ezúttal Csíkszentlélek és Csíkszentgyörgy, valamint Csíkszereda további városrészei számára.
Forgalomlezárásra lehet számítani vasárnap délben a csíkszeredai Vár téren a március 15-i ünnepség alkalmával – rendkívüli ülést tartott a helyi önkormányzati képviselő-testület pénteken.
Aláírták a kivitelezési szerződést a Csíkszeredához tartozó Szécseny víz- és csatornahálózatának építésére, a csibai városrészben pedig vízhálózat készül a beruházás részeként. A Harvíz Rt. óriásprojektjének első munkálatai kezdődnek.
szóljon hozzá!