Évtizedes negatív rekord

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Meglehetősen sokat, közel négy métert apadt a szépvízi tó vízszintje az utóbbi hónapok száraz időjárása következtében. A Csíkszeredát és a környező falvakat kiszolgáló víztározóban jelenleg egy évre elegendő víz van. A legrosszabb forgatókönyv szerint, ha év végéig folytatódik a száraz időjárás, akkor vízkorlátozást vezethetnek be. Az ilyenkor megszokott csapadékmennyiségnek mindössze tíz százaléka hullott le Csíkszeredában decemberben.

Barabás Hajnal

2014. január 06., 19:272014. január 06., 19:27

2014. január 06., 21:132014. január 06., 21:13

Miklós Gézától, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatójától megtudtuk, jelenleg 4,5 millió köbméter víz van a tóban. „Erre az évre biztosan elég, még akkor is, ha egy csepp csapadék sem esik, az apadás egyelőre nem befolyásolja a vízellátást” – fogalmazott Miklós. Mint mondta, átlagban másfél métert szokott csökkenni a tó vizének szintje az évnek ebben az időszakában, de idén jóval több métert apadt. „Ez annak a következménye, hogy a tavaly tavasszal elolvadt hómennyiséget beszívta a talaj, és mivel kevés eső esett a nyáron, nem tudott a tó feltelni” – magyarázta.

„Az apadás egyelőre nem befolyásolja a vízellátást”

Nemcsak a víztározó vízszintje, hanem a folyóké, patakoké is meglehetősen leapadt, sőt a talajvíz szintje is. Több csíkszéki faluban jelezték, hogy az ivóvízkutak jelentős része is kiszáradt. Az igazgató elmondása szerint amennyiben folytatódna a szárazság az év végéig, vízkorlátozást vezetnének be. Hasonlóan száraz időszak több mint tíz éve volt, mint mondta, 2000-ben közel álltak ahhoz, hogy érvénybe léptessék a vízkorlátozást.

Hótakaró nélkül a vetés

„Az átlagosnál jóval kevesebb csapadék hullott az őszi hónapokban, és száraz hónap volt a december is, ennek ellenére szépnek mondható az őszi vetés” – összegezte Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. Tapasztalata szerint a megyében a termőföldeken átlagban 1-3 centiméter közötti a hóréteg vastagsága, ideális viszont a 15-20 centiméteres hótakaró lenne. De tekintettel arra, hogy Csík környékén nem volt számottevő hőingadozás, és nem hűlt le mínusz 20 Celsius-fok alá a hőmérséklet, így nem fagyott meg a vetés.

„Amennyiben január végén beigazolódnak a meteorológiai előrejelzések, vagyis ha mínusz 25 Celsius-fok alá esik a hőmérséklet, és nem fog havazni, akkor viszont kifagyhatnak a növények” – figyelmeztetett az igazgató. Hozzátette, hogy az elmúlt hónapok szárazsága befolyással lehet a tavaszi vetésre is, merthogy nehéz lesz a talajt megművelni. „A földnek akkor lesz jó a szerkezete, ha megfagy és kellő csapadékot szív magába” – magyarázta Török. Hargita megyében 10300 hektáron vetettek búzát, rozst, illetve tritikálét, 150 hektáron pedig őszi árpát.

Csapadékmentes december

Az ilyenkor megszokott csapadékmennyiségnek mindössze tíz százaléka hullott le Csíkszeredában decemberben. „Átlagban 34 liter csapadék szokott hullni négyzetméterenként, ehhez képest a múlt hónapban 3,5 liternyi hullott” – részletezte Pál Imre meteorológus, a marosvásárhelyi területi meteorológiai központ munkatársa. Az előrejelzések szerint a héten enyhe felmelegedés várható, nappal akár plusz 4 Celius-fokra is felmelegedhet a hőmérséklet.

„Kevés csapadékra a hét vége felé számíthatunk, péntekről szombatra virradóra eső, havas eső várható” – tudtuk meg a szakembertől. Hozzátette: ezzel egy időben a hétvégétől kezdődően lehűl a hőmérséklet, éjszaka akár mínusz 13 Celsius-fok alá is süllyedhet a hőmérő higanyszála, de ez nem tér el az ilyenkor mért átlaghőmérséklettől. Januárban egyébként az átlagcsapadék 30 liter négyzetméterenként, eddig viszont semmi nem hullott vidékünkön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés