Erdélyi tehetségpontok találkozója

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium adott otthont június 7–9. között az első Erdélyi tehetségpontok találkozójának.

Iochom Zsolt

2013. június 09., 10:452013. június 09., 10:45

2013. június 09., 13:082013. június 09., 13:08

A Márton Áron Gimnázium, az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében tíz erdélyi megyéből, több mint negyven iskola, civil szervezet és intézmény képviseltette magát a találkozón. A háromnapos rendezvény az Erdélyi Tehetségpontok együttműködési hálózatának megszervezése című program keretében valósult meg, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Tehetség Programja jóvoltából. A találkozó megszervezését ugyanakkor a Hargita Megyei Tanfelügyelőség és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala is támogatta.

Házigazdaként Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, a kapcsolatépítés fontosságát emelve ki beszédében. „A találkozó célja a tehetségfejlesztés és a tehetséggondozás feltételének javítása, az együttműködések erősítése, az erdélyi hálózat kibővítése” – véli Varga László igazgató.

Néda Zoltán, az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács (ETT) leköszönő elnöke legfontosabb feladatuknak tartja azoknak a lehetőségeknek a felkutatását, amelyek financiális kereteket biztosítanak a tehetséges fiatalok és mentoraik támogatásához. Emellett fontosnak tartja a mentorok felkutatását.

„A tehetséges fiatalok lesznek azok, akik az erdélyi kultúra, sport és tudomány jövőjét fogják képviselni, ők lesznek a követeink a nagyvilágban, a kapcsolattartóink Magyarországgal és a vezéregyéniségeink idehaza” – hangsúlyozta az ETT tiszteletbeli elnöke. A találkozó résztvevőit Néda Zoltán közös gondolkodásra, egymás segítésére és a kapcsolatok elmélyítésére buzdította.

A köszöntő beszédek sorát Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő folytatta, rámutatva: a tehetséges diákokkal foglalkozni kell, és meg kell becsülni őket, hiszen ők viszik előre a társadalmat.

„A tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkársága vállalta és támogatja a jövőben is, hogy a tehetségápolás intézményes formájában megerősödjön” – emelte ki köszöntőjében Nagy Éva államtitkári kabinetigazgató.

A továbbiakban Kormos Dénes, a Tehetségsegítő Tanácsok koordinátora a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségéről és a Nemzeti Tehetség Programról tájékoztatta a résztvevőket. A moldvai csángó diákok erdélyi és moldvai magyar nyelvű képzéséről szerzett tapasztalatait és észrevételeit Borbáth Erzsébet osztotta meg a hallgatósággal.

A nap további részében bemutatkoztak az erdélyi tehetségpontok és tehetséggondozó szervezetek, délután szekcióülések és műhelybeszélgetések zajlottak olyan témakörökben, mint a tanulmányi versenyeken való részvétel, a tehetséggondozás a szakoktatásba, és a civil szerveződések és szakmai szervezetek szerepe az erdélyi tehetséggondozásban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés