Akiknek alkalmuk adódott a csíksomlyói kegytemplom falai között tölteni egy kis időt, azok közvetlen részesei annak az élménynek, azoknak az érzelmeknek, élményeknek, amelyeket a templomi kórus megszólalása jelent – olvasható a kórus tiszteletére néhány hónappal ezelőtt megjelent kiadvány bevezetőjében. Az ebben méltatott énekkar immár évtizedek óta, 2000-től pedig állandósult formában különös színfoltja a liturgikus eseményeknek.
2011. június 10., 12:062011. június 10., 12:06
2011. június 10., 12:572011. június 10., 12:57
„Én már több min húsz éve vagyok ebben a kórusban, amelynek a régi változatában is énekeltem” – említette Kolumbán Imre. Elmondása szerint míg korábban csupán karácsonykor és húsvétkor gyűlt össze az énekkar, a tíz éve érvényes új felállásban rendszeresen találkoznak. „Például hetente tartunk próbákat. Ez alatt az idő alatt Bíró János kántor új alapokra helyezte a kórus életét. Próbál lelkileg és szakmailag is emelni bennünket, hogy tudjunk minél nagyobb színvonalon énekelni” – fogalmazott a Csíksomlyói Kegytemplom Kórusa Egyesület elnöke.
Úgy értékelte, egy évtized alatt látványos fejlődésen mentek keresztül. Kolumbán fontosnak tartotta kihangsúlyozni, egyházi kórusról lévén szó nem csak a művészi oldalt táplálják. A kórus szereplésének ugyanis több üzenete van. „Elsősorban Isten igéjét hirdetjük énekeinken keresztül, ugyanakkor művészi élményt is próbálunk adni. Mindezek mellett segítségünkkel lelkileg is ráhangolódnak az emberek arra a liturgiára, arra az eseményre, amin a kórus énekel, legyen az szentmise vagy bármi más” – emelte ki.
Bevallása szerint minden kórustag szívesen jár a próbákra és éneklésekre, hiszen az együttlét, az éneklés mindenkit felszabadít a mindennapi gondok alól. „Külön kegyelem, hogy ebben a kórusban lehetünk, hiszen akik Somlyón vannak, azok a Szűzanya kötényében vannak. Sokkal közelebb érezzük magunkat hozzá, az ő kegyelme valóban kihat mindennapjainkra” – zárta mondandóját Kolumbán Imre.
Talán az énekkar hitvallását Bíró János kántor, a már említett kiadványban szereplő mondatai is méltón kifejezik: „A kórus nem azért van, hogy más ne énekeljen. A kórus színt visz az éneklésbe mint speciális létszámú közösség, készül a liturgiákra, az énekkar tagjai tevékenyebben vesznek részt a szent cselekményben, de a legfontosabb az, hogy a hívekkel együtt imádkozzunk az Úrhoz.”
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.
Belép a román piacra a dán vegyesboltlánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.
Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke hétfő este felkérte Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában, amely lehetőséget adna számára, hogy helyrehozza a saját kormánya által okozott gondokat is.
Júliushoz képest augusztusban 132 lejjel (2,3 százalékkal) 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!