
Fotó: Veres Nándor
A Madéfalvi veszedelem 250. évfordulója alkalmából szervezett háromnapos megemlékező ünnepségsorozat második napján tudományos konferencián vehettek részt az érdeklődők a madéfalvi közösségi házban.
2014. január 06., 17:512014. január 06., 17:51
2014. január 06., 18:172014. január 06., 18:17
A Siculicidium emlékév keretében – január 5. és 7. között – hétfőn délelőtt a székely határőrség szervezése iránt érdeklődő vendégekkel népesedett be a madéfalvi kultúrotthon. A Határőrség és székelység elnevezésű tudományos konferencián a jelenlévőknek Egyed Ákos történész beszélt a székely határőrrendszer kérdéseiről az erdélyi országgyűléseken (1790-1794). Azt követően a gyergyószéki határőrség szervezéséről Garda Dezső történész, a háromszékiről Albert Ernő népköltészeti gyűjtő, az udvarhelyszékiről pedig Mihály János történész számolt be. A madéfalvi veszedelemről és a kivándorlásról Szőcs János történész értekezett, majd Csikány Tamás egyetemi tanár Székely határőrök a csatatereken (1778-1849) című előadását hallgathatták meg a jelenlévők.
Fél kettőtől Szentes Csaba polgármester nyitotta meg a helyi Szentes Gábor munkáiból összeállított vándorbot-kiállítást, majd négy órától a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége tartotta meg éves gyűlését.
Keddi ünnepi program
Az emlékünnepség-sorozat utolsó napján, kedden reggel 7 órakor ágyúhanggal ébresztik a falubelieket, akik vendégeikkel 10 órától vehetnek részt az ünnepi szentmisén. Az emlékezők a mise után átvonulnak a Siculicidium emlékműhöz, ahol fél 12-től ünnepi beszédekkel, koszorúzással és kopjafaavatással emlékeznek a negyed évezrede történt székely mészárlásra. Este 7 órától kulturális műsorokat tekinthetnek meg az érdeklődők a helyi közösségi házban.
A Holtak vigasza fotókiállítás Csíkszeredában
A háromnapos ünnepség keretében vasárnap mutatták be Móser Zoltán Prima-díjas budapesti fotóművész és Tamás Menyhért író, költő Holtak vigasza című kötetét. Az ezen kötet képi anyagából készült fotókiállítást kedden 18 órakor nyitják meg csíkszeredai Székelyföld Galériában.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.
szóljon hozzá!