Szerdán este befogtak és el is szállítottak egy, a fürdővárost rendszeresen látogató medvét Tusnádfürdőről. Öt állat befogására van engedély, az akció esténként folytatódik.
2012. július 05., 14:272012. július 05., 14:27
2012. július 05., 14:452012. július 05., 14:45
Tusnádfürdőn több medve garázdálkodott ebben az évben, az udvarokból tyúkokat, több bárány, és nyulat is elvittek. A károsultak és az önkormányzat kérésére több héten át helyszíni megfigyelést folyattak a Hargita és Kovászna megyei környezetvédelmi ügynökségek Life Ursus projektben részt vevő szakemberei. A májusban kezdődött akció során feltérképezték a garázdálkodó medvék pontos útvonalát, viselkedési szokásaikat, az állatokat rendszeresen etették is, hogy megpróbálják így távol tartani a településtől. A megfigyelések szerint mintegy tíz medve kereste fel rendszeresen a fürdővárost, ezek közül kettőt bocsok kísértek, a többiek magányosan jártak.
Időközben megszületett a medvék befogásáról és áttelepítéséről szóló döntés a környezetvédelmi minisztériumban, egy Piteşti-i vadászegyesület és a Bucegi Nemzeti Park szakemberei pedig szerda este már befogták az egyik, mintegy 200 kilogrammos példányt az egyik etetőhelyen. Mint Albert Tibor tusnádfürdői polgármestertől megtudtuk, a medvét nem altatták, hanem étellel csalogatták a ketrecbe, befogása után pedig azonnal elszállították Argeş megyébe, a Fogarasi-havasokba.
,,Öt medve befogására szól az engedély. Mi azt szeretnénk, ha a nagyobbakat vinnék el\'\' – mondta Albert Tibor. Szerinte a bocsos medvék befogására ezzel a módszerrel kisebb az esély, mert azok nem hagyják el a bocsokat. Az akció minden este folytatódik, amíg az öt medvét el nem szállítják Tusnádfürdőről. A városban tavaly májusban is volt egy hasonló akció, akkor a több hetes megfigyelést követően három kukázó medvét fogtak be, és az anyamedvét és két bocsát áttelepítették Vrancea megyébe.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.
szóljon hozzá!