Második szakaszához érkezett a beiratkozás. Keddtől, illetve szerdától az óvodákba, az előkészítő és első, valamint az ötödik osztályokba a körzetektől, illetve a lakhelytől függetlenül be lehet íratni a gyerekeket a megmaradt helyekre.
2012. március 19., 16:132012. március 19., 16:13
2012. március 19., 16:362012. március 19., 16:36
Március 20. és 27. között zajlik az előkészítő és első osztályokba való beiratkozás második szakasza. Ebben az időszakban nem érvényes a körzetes megkötés, a tanintézmények szabadon maradt helyeire más körzetekben élő gyerekeket is be lehet írni a szabadon maradt helyekre. Amint Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő elmondta, ebben a szakaszban iratkozhatnak a megmaradt helyek függvényében a más településről érkező gyerekek is. A főtanfelügyelő közölte, hétvégén elvégezték az első szakaszban bejegyzett gyerekek száma nyomán a szükséges módosításokat a beiskolázási terven. Hozzáfűzte,nem adódtak különösebb gondok az első szakasz során.
Kettőtől harmincig: vannak helyek
A csíkszeredai általános iskolákban inkább az előkészítő osztályokban maradtak helyek, de első osztályba is van, hová íratni a gyerekeket. Lőrincz Juli, a József Attila Általános Iskola igazgatója közölte, előkészítő osztályban 35 helyük van még, elsőben pedig 9. Az igazgató hozzátette, az első osztályban megmaradt helyek is beteltek már lényegében, mert a más településről az iskolába járó gyerekek testvérei is fognak iratkozni a most kezdődő szakaszban, ők prioritást élveznek.
A Nagy Imre Általános Iskolában megváltozott az első beiratkozási szakasz nyomán a beiskolázási terv. Téglás Sándor igazgató elmondta, mivel 121 gyerek iratkozott a körzetből az első osztályba, a tanfelügyelőség jóváhagyott még egy első osztályt számukra, így négy helyett öt első osztály indul az iskolában az ősszel. Első osztályban már nincs helyük, a maximális osztálylétszámig fennmaradó négy helyet tartalékban hagyják a tanévkezdésig még a körzetből érkezők számára – közölte az igazgató. Elmondta, előkészítő osztályuk viszont eggyel kevesebb lesz a tervezettnél. Mivel 75 diák iratkozott ide, négy helyett három előkészítő osztályt indítanak ősszel, és itt sincsenek már helyek.
A Petőfi Sándor Általános Iskolában előkészítő osztályban és első osztályban egyaránt vannak még helyek. Kiss Ernő igazgató tájékoztatása szerint előkészítőbe még 37 helyre, első osztályba pedig még 30 helyre várják a diákokat.
A Xantus János Általános Iskolában előkészítőbe 25, első osztályba pedig szintén 25 gyerek iratkozott eddig összesen. Egri László igazgató elmondta, a beiratkozás lezárultával döntenek majd az osztályok kialakításáról, illetve a szimultán oktatásba való besorolásáról, az iskolához tartozó oktatási helyszíneken ugyanis van, ahol kettő, és van, ahol három gyerek iratkozott egy-egy évfolyamra.
A csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolában, ahová már az első szakaszban körzetkötelezettség nélkül lehetett iratkozni, szintén van még néhány hely. Amint Kirmájer Enikő igazgató elmondta, előkészítő osztályban maradt még két, illetve három helyük zene- és rajz szakon, tovább ötödik osztályban van két hely zene szakon, azonban a tehetségpróbák már megvoltak, és lényegében lezárult náluk az iratkozás.
Kérdésünkre válaszolva, hogy miért maradtak inkább az előkészítő osztályokban helyek, Ferencz S. Alpár elmondta, azon gyerekek többségét, akik életkoruk szerint elsőbe vagy előkészítőbe is mehettek volna, inkább első osztályba íratták a szülők. „Sok esetben az elvégzett iskolaérettségi vizsgálatok is azt igazolták, hogy mehet a gyerek első osztályba, és a szülők is sok gyerek esetében úgy döntöttek, inkább az elsőt kezdje el a gyerek” – fejtette ki a főtanfelügyelő. Hozzátette, bár az előzetes felmérések szerint arra számítottak, hogy nagyjából ugyanannyi lesz az elsőbe és előkészítőbe kerülő gyerek, az első osztályok preferálása nem okoz számukra gondot, és megtették a szükséges módosításokat a beiskolázási tervben.
Az első és előkészítő osztályokba való beiratkozásnak még lesz két további szakasza. A harmadik szakaszban beírják a lakhely szerinti körzet iskolájába azon gyerekeket, akiket szüleik máshova szerettek volna vinni, de ez hely hiányában nem sikerült, a negyedik szakasz során pedig a szabad helyekre bárhová beírathatók azon gyerekek, akiket korábban helyhiány miatt nem vettek fel más körzeti iskolába.
Óvodában és ötödikben is van még hely
Az óvodákba, valamint az iskolák ötödik osztályaiba való beiratkozás második szakasza a tanfelügyelőség által kiadott program szerint március 21. és 27. között zajlik. Ez a szakasz az óvodák esetében sem körzetköteles: ebben az időszakban az üresen maradt helyek függvényében előbb az adott településről bárhonnan, később pedig a más településről érkező gyerekeket lehet beíratni a beiratkozási dossziék letételének sorrendjében.
A csíkszeredai óvodáknál vannak még helyek, intézményenként változó, hogy hány. A Csipike Napközi Otthonban például 3 hely maradt üresen a kiscsoportban a 39-ből. A Cimbora Napközben a román tannyelvű csoport helyei beteltek, a magyar tannyelvű részlegen pedig 11 üres hely van. A Kisherceg Napközi Otthonban az 52 helyből 5 maradt üresen.
Az ötödik osztályokba is március 21–27. között lehet iratkozni a második szakaszban, amikor a más településekről érkező ötödikeseket is beírják. Majd minden csíkszeredai általános iskolában van néhány üres hely az elemi végén bekövetkező mozgás miatt. A Petőfi Sándor Általános Iskolában 20, a Nagy Imre Általános Iskolában 5, a József Attila Általános Iskolában 7, a Xantus János Általános Iskolában szintén 7 hely van még üresen. A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium által indítandó ötödik osztályba eddig 22-en jelentkeztek, néhány helyre még várnak jelentkezőket – közölte Tamás Levente igazgató.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
szóljon hozzá!