Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az egészséges verseny és az ésszerű együttműködés kettősségét vallja, és ennek a helyes arányát akarja megtalálni – jelentette ki Toró T. Tibor abból az alkalomból, hogy a hét végén rendezi első országos küldöttgyűlését Csíkszeredában a tavaly szeptemberben bejegyzett alakulat.
2012. február 23., 20:082012. február 23., 20:08
2012. február 26., 09:522012. február 26., 09:52
Az ideiglenes elnök kérdésünkre elmondta, az EMNP számára a fő szabály az, hogy egyértelműen versenyre törekszik azokban a régiókban, ahol többségben van, tömbben él a magyarság, például a Székelyföldön vagy az Érmelléken. „Itt a leghitelesebb embereket próbáljuk megtalálni, és az emberekhez legközelebb álló helyi programokat kínálni a választásokon. Ahogy távolodunk a tömbtől és haladunk a nemzethatár felé, vagyis ami az interetnikus környezetet, továbbá a szórványt illeti, ott egyre inkább az együttműködés kerül előtérbe” – nyilatkozta a politikus. Hozzátette: ott, ahol a magyarság alacsony számaránya miatt a verseny veszélyeztetné a magyar képviseletet, az EMNP nyitott minden együttműködésre, aminek több formája elképzelhető: akár egymás jelöltjének támogatása, elképzelhető koalíciós lista, belső koalíciós lista, de szorosabb típusú együttműködések is.
A szombati küldöttgyűlés egyébként elfogadja a párt szervezeti és működési szabályzatát, jóváhagyja az alakulat keretprogramját, megválasztja a párt elnökségét, és cselekvési tervet fogad el az idei választásokra. Toró szerint az országos elnökség összetétele minden bizonnyal változatlan marad, hiszen a megyei küldöttgyűlések az ideiglenes elnökség tagjait jelölték a testületbe. A csíkszeredai tanácskozáson várhatóan 350 küldött vesz részt az elmúlt két hétben megalakult több mint száz helyi szervezet és 12 megyei szervezet képviseletében.
Toró T. Tibortól megtudtuk, a magyar kormány nevében Németh Zsoltot, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkárát és Répás Zsuzsannát, a nemzetpolitikai ügyekkel megbízott helyettes államtitkárt várják Csíkszeredába, de arra számítanak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is videoüzenetben üdvözli a rendezvényt. Meghívták a konkurens erdélyi politikai szervezetek vezetőit is. Az ideiglenes elnök szerint az RMDSZ elnöke más elfoglaltságára hivatkozva kimentette magát, a Magyar Polgári Pártot (MPP) pedig alelnöke képviseli majd a tanácskozáson.
A küldöttgyűlés alkalmából elkészített interjúnk a Krónika pénteki számában lesz olvasható.
A párizsi ítélőtábla megtagadta szerdán Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának – írja az Agerpres az AFP hírügynökség jelentésére hivatkozva.
Tizenkét különleges helyszín, tucatnyi izgalmas és megragadó történet – Erdély kincsei sorozatunk első évadában tömören, lényegre törően mutattuk meg azokat a természeti vagy épített büszkeségeinket, amelyekről még az itt élők is keveset tudnak.
A Drakula néven ismert Vlad Țepeș havasalföldi fejedelem sírját vélhetően Nápoly városában, a Santa Maria la Nova templom őrzi – számolt be olasz és román kutatók feltételezéseiről az Il Mattino nápolyi napilap.
Közép-európai idő szerint június 26-án, 12 óra 31 perckor sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az Ax-4 küldetés személyzetét, köztük Kapu Tibor magyar űrhajóst szállító Dragon űrhajó.
Nicușor Dan szerint jobban el kell magyarázni a polgároknak, hogy a háború Ukrajna számára kedvezőtlen kimenetele Románia és Moldova biztonságát is érinti.
Románia az év végéig 18 darab F-16-os vadászgépet vásárol 1 eurós jelképes áron – jelentette ki szerdán Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A NATO-tagországok a hágai csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy tíz éven belül a bruttó hazai termékük (GDP) legalább öt százalékára növelik a védelmi kiadásaikat.
Üdvözölte egymást Nicușor Dan román és Donald Trump amerikai elnök a szerdai hágai NATO-csúcstalálkozó előtt.
A nyaralóövezetekben lévő ingatlanok árai között jelentős különbségek vannak Magyarországon belül: 1,7 millió forintos (több mint 20 ezer lejes) átlagos négyzetméterárral Tihany áll az élen, míg a sor másik végén Tisza melletti települések találhatók.
Irán rakétát indított Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – jelentette az izraeli hadsereg kedden.
szóljon hozzá!